Tenisz: a Fucsovicsot kiejtő Tiafoe nyert Stuttgartban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.18. 18:10
null
Tiafoe (képünkön) Fucsovics után Struffot is legyőzte Stuttgartban (Fotó: Getty Images)
A Fucsovics Mártont búcsúztató Frances Tiafoe legyőzte Jan-Lennard Struffot a Stuttgartban zajló füves borítású tenisztorna döntőjében, így a világranglista-12. amerikai nyerte meg az ATP 250-es tornát.

 

A karrierje hetedik ATP-döntőjén nem kezdett jól Tiafoe, ugyanis Jan-Lennard Struff az összes adogatását hozta, sőt egyszer brékelte az amerikaiét is, így 6:4-re megnyerte az első szettet. A második játszmában mindkét döntős hozta saját adogatását, majd A tie-break után Tiafoe kiegyenlített.

A döntő szett is szoros csatát hozott: se Tiafoe, se Struff nem tudott brékelni, így tie-break döntött, amelyben mindkettőjük előtt adódott lehetőség. A világranglista 12. helyén álló Tiafoe a harmadik meccslabdájánál már nem hibázott, így összejött neki első füves pályás győzelme.

Hollandiában is izgalmas lett az ATP 250-es torna döntője. Az első játszmát Jordan Thompson, a másodikat a hazai Tallon Griekspoor nyerte tie-break után. A döntőszett már simább volt, Griekspoor a hazai közönség előtt pályafutása második ATP győzelmét aratta.

TENISZ
ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (795 ezer euró, fű)
DÖNTŐ
Tiafoe (amerikai, 3.)–Struff (német) 6:4, 6:7 (1–7), 7:6 (10–8)

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (750 ezer euró, fű)
DÖNTŐ
Griekspoor (holland, 6.)–Thompson (ausztrál) 6:7 (4–7), 7:6 (7–3), 6:3

Legfrissebb hírek

De Minaur győzelmével ért véget a washingtoni tenisztorna

Tenisz
17 órája

Tenisz: Piros már negyeddöntőben a svájci challengertornán

Tenisz
2025.07.23. 21:25

Meglepetés: Fucsovics két szettben búcsúzott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.23. 17:12

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Piros Zsombor magabiztos győzelemmel kezdett Zugban

Tenisz
2025.07.22. 18:26

Fucsovics megszenvedett, de továbbjutott a kitzbüheli tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 20:19

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
2025.07.13. 22:11
Ezek is érdekelhetik