Roland Garros: Bondár nyolcaddöntős párosban

Vágólapra másolva!
2023.06.03. 13:19
null
Bondár Anna (balról) és Greet Minnen nyolcaddöntőbe jutott (Fotó: AFP)
Bondár Anna a belga Greet Minnennel szombaton sikerrel vette a második fordulót női párosban a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson.

 

A magyar játékos és Greet Minnen 3:3-ig fej fej mellett haladt a hetedikként rangsorolt japán Aojama Suko, Sibahara Ena duóval, utána viszont brékelőnybe került, majd 5:3-nál fogadóként két játszmalabdát kihasználatlanul hagyott. Ezt követően a riválisnak volt két labdája az egyenlítéshez, azonban Bondárék ezt nem engedték, majd az ötödik szettlabdából már sikerült előnybe kerülniük.

A folytatásban a magyar érdekeltségű páros azonnal elvette ellenfele adogatását, 5:2-nél pedig már dupla brékelőnybe került. Azonban adogatóként elsőre egy mérkőzéslabda ellenére nem sikerült lezárni a találkozót, de másodjára 5:4-nél a harmadik meccslabdát értékesítve már igen. A találkozó 102 percig tartott.

A nyolcaddöntőben a 12. helyen kiemelt Asia Muhammad, Giuliana Olmos amerikai-mexikói páros lesz Bondárék ellenfele.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)–Aojama Suko, Sibahara Ema (japán, 7.) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
2025.07.30. 17:15

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Nem sokon múlott, de Bondár párosban is elvesztette a döntőt

Tenisz
2025.07.20. 19:10

Elmaradt a címvédés, Bondár Anna kikapott a hamburgi döntőben

Tenisz
2025.07.20. 16:08
Ezek is érdekelhetik