Tenisz: Marozsán legyőzte a 32. kiemeltet, Alcaraz következik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.14. 16:26
null
Marozsán Alcaraz ellen folytatja (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián szenzációs győzelemmel bejutott vasárnap a római salakpályás tenisztorna harmadik fordulójába, ahol a volt és leendő világelső Carlos Alcaraz vár rá.

 

A világranglistán 135. magyar játékos élete első 1000-es versenyén, a 64 között a 32. kiemelt Jirí Lehecka (39.) ellen lépett pályára még szombaton. A meccs egyáltalán nem a papírforma szerint alakult, a 21 éves cseh teniszező nagy küzdelemben hozta csak a nyitószettet, majd a Hajdúszoboszló SE sportolója 6:1-gyel kiegyenlített. A harmadik felvonásban a selejtezőből indult magyar teniszező brékelőnnyel 2:1-re vezetett, amikor a nap folyamán sokadszor is eleredt az eső, és a mérkőzést elnapolták.

A vasárnapi folytatásban Lehecka gyorsan ledolgozta hátrányát, és labdája volt a 4:2-höz is, ám a 23 éves Marozsán nem remegett meg, és fej fej mellett haladtak tovább. Egyértelműen a magyar játszotta a szellemesebb, látványosabb teniszt – a lelátón ott tapsolt az estefelé párosban érdekelt Babos Tímea is –, így a semleges nézők közül is sokan csatlakoztak a „Fábit” biztató magyar szurkolókhoz.

Stabil adogatógémeket követően jöhetett a meccset lezáró rövidítés, melyben szinte végig Marozsán volt jobb, néhány vonal közeli ütéssel meg is lepte Leheckát, és megérdemelten nyert. A kétnaposra nyúlt találkozó 2 óra 14 percig tartott.

Az ifjú magyar a 32 között egy igazi „nagyágyúval” csap össze, ott ugyanis a római verseny után újra világelsővé előlépő spanyol Carlos Alcaraz vár rá.

Vasárnap a későbbiekben magyar részről Fucsovics Márton a 13. kiemelt brit Cameron Norrie-val csap össze a harmadik fordulóban, míg Babos Tímea párosban lép pályára a Foro Italicóban – ha az időjárás engedi.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (7 705 780 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Jirí Lehecka (cseh, 32.) 4:6, 6:1, 7:6 (7–4)

KÉSŐBB
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (a nyolcaddöntőbe jutásért)
18.45 körül:
Fucsovics Márton–Cameron Norrie (brit, 13.)

NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
19.00 körül:
Babos Tímea, Anna Danyilina (magyar, kazah)–Viktorija Azarenka, Beatriz Haddad Maia (fehérorosz, brazil)

Legfrissebb hírek

Szünetelteti a teniszt a háromszoros Grand Slam-döntős Dzsabur

Tenisz
20 órája

Bondár Anna egyesben negyeddöntős, párosban elődöntős a hamburgi salakon

Tenisz
Tegnap, 17:53

Tenisz: a hazai torna után visszavonul a világranglista korábbi ötödik helyezettje

Tenisz
Tegnap, 13:37

Udvardy Panna kiemeltet búcsúztatott a jászvásári nyolcaddöntőben

Tenisz
Tegnap, 11:42

Gálfi szetthátrányból nyert a nyolcaddöntőben, Bondár is negyeddöntős párosban Hamburgban

Tenisz
2025.07.16. 17:33

US Open: három magyar teniszező biztosan ott lesz a főtáblán

Tenisz
2025.07.16. 13:53

Udvardyék nyolc között Jászvásáron párosban

Tenisz
2025.07.14. 21:07

Fucsovics újra a legjobb százban, de Marozsán is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.14. 10:19
Ezek is érdekelhetik