Tenisz: Fucsovics az első körben búcsúzott Madridban

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 18:59
null
Fucsovics nem jutott a legjobb 64 közé (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton nem jutott a legjobb 64 közé a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyében.

 

A világranglistán 83. magyar játékos a nyitó körben csütörtökön az olasz Marco Cecchinatóval találkozott, akit két hellyel előz meg az ATP-rangsorban. A harmincéves palermói ellenfél három tornán diadalmaskodott, az első trófeáját pedig az – azóta megszűnt – budapesti viadalon gyűjtötte be 2018-ban. Eddig négyszer találkoztak, és a 31 éves magyar 3–1-re vezetett a különpárharcukban.

Az ötödik csata Fucsovics brékjével indult, és mivel rövidesen Cecchinato is fogadóként nyert játékot, a folytatásban pedig egyik fél sem hibázott adogatóként, rövidítésben dőlt el a játszma. Ebben az olasz teniszező koncentrált jobban, így alig több mint egy óra elteltével előnybe került.

A második szettben a 31 esztendős nyíregyházi teniszező azonnal elvesztette adogatójátékát, az olasz rivális pedig végig tudta vinni előnyét a játszmán, majd 5:3-nál Fucsovics 40:0-ről bukta el szervagémjét, ezzel Cecchinato 1 óra 41 perc után lezárta a mérkőzést.

Ami a többi magyart illeti, a páros főtáblán ott van Babos Tímea a kazah Anna Danyilina oldalán, míg egyesben Bondár Anna és Gálfi Dalma már búcsúzott a spanyol fővárosban.

ATP-TORNA, MADRID (9.68 millió dollár, salak)
1. forduló (a 64 közé jutásért)

Marco Cecchinato (olasz)–Fucsovics Márton 7:6 (7–4), 6:3

Legfrissebb hírek

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
10 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
11 órája

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
Tegnap, 8:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06
Ezek is érdekelhetik