Tenisz: Piros Zsombor 23 perc játékkal lépett tovább a Kiskút Openen

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 15:43
null
Piros Zsombor nem sokat volt a pályán (Fotó Dömötör Csaba)
Nem tartott sokáig a Kiskút Open szerdai napja magyar szempontból: a szerda délutáni programban a tornán ötödik alkalommal végződött úgy egy mérkőzés, hogy valamelyik fél feladta a meccset, ezúttal Piros Zsombor jutott tovább másfél lejátszott szett után, így biztosan lesz kinek szorítani a pénteki negyeddöntőben.

 

Daniel Michalskival mérkőzött meg Piros Zsombor a negyeddöntőbe jutásért a Székesfehérváron zajló ATP-challengertorna 2. fordulójában. A 23 éves magyar játékos előzetesen nem számított igazán könnyű mérkőzésre, bár riválisa jóval alacsonyabban rangsorolt, kétszázon kívüli teniszező. Már 1:1-nél brékelőnyhöz jutott, utána azonban adogatásánál nagyot küzdött a lengyellel, három bréklabdát is hárítania kellett. Végül hozta szerváját, majd újabb előnyhöz jutott, ekkor azonban váratlanul feladta a mérkőzést Michalski.

„Az az egy gém, amikor majdnem elvette az adogatásomat a lengyel, nagyon húzós volt, sokat kivett belőlem. Ezért is lepett meg, hogy feladta, mert abban a játékban nagyon fittnek tűnt, jó dinamikával játszott, éreztem, hogy fel kell kötnöm a nadrágomat, akár döntő szettes mérkőzés is lehetett volna belőle, erre tíz perccel később feladta a találkozót – hitetlenkedett Piros Zsombor, miután lejött a pályáról. – Nem számítottam rá, hogy máris itt fogok állni az öltözőfolyosón... Nem láttam rajta, hogy nehezen mozgott volna, vagy bármi gondja lenne.”

A következő fordulóban, másfél nap pihenő után a szerb Hamad Medjedovics és a román Nicholas David Ionel csütörtöki összecsapásának győztesével mérkőzik majd.

„Ennyi pihenőt álmában sem kívánhat egy teniszező, meseszerű és rám is fér, de azért sajnálom egy kicsit, hogy így ért véget a meccs, hiszen nincs bennem az az érzés, hogy ezt megnyertem – mondta Piros. – Szerintem Medjedoviccsal kell majd játszanom, nagydarab, erős fizikumú teniszezős, hatalmas tenyereseket üt. Sokat is hibázik mellette, de nagy nyomást tud helyezni játékával az ellenfeleire, egészen más mérkőzés lesz, mint a hétfői, Kimmer Coppejans elleni meccsem volt, vagy a mai lett volna.”

Az Australian Open óta edző nélkül készülő játékos azért most kihasználja, hogy a magyar válogatott körül dolgozó szakemberek itt vannak a helyszínen, s mivel nagyon rövid lett a mérkőzés, azonnal el is ment edzeni Palágyi Miklós irányítása mellett. A március 15-e miatt kifejezetten nagy számban kilátogató hazai teniszrajongók pedig kicsit arrébb mentek a lelátón, hogy ha már eljöttek Piros a Füle Mátyás, Madarász Gergely-duónak szurkoljanak, de a friss ITF-Future-torna győztes duó szoros mérkőzésen végül alulmaradt Petros Cicipasz és Filip Bergevi görög-svéd kettősével szemben. Mivel kiélezett mérkőzésen Boros Attila és Kisantal Botond is búcsúzott párosban, a magyarok közül már csak Piros Zsombor és Marozsán Fábián van versenyben, s mivel előbbi a felső, utóbbi az alsó ágon szerepel, akár még egymás ellen is játszhatják a döntőt, ha eljutnak odáig.

ATP 50-ES CHALLENGER-TORNA
KISKÚT OPEN, SZÉKESFEHÉRVÁR (36 000 euró, fedett pálya, salakborítás)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Piros Zsombor (4.)–Daniel Michalski (lengyel) 4:1-nél Michalski feladta

PÁROS, 1. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
Kavakami Rimpei, Aldin Setkic (japán, bosnyák)–Boros Attila, Kisantal Botond 6:3, 3:6, 10–8 – döntő rövidítés
Filip Bergevi, Petrosz Cicipasz (svéd, görög, 4.)–Madarász Gergely, Füle Mátyás 4:6, 6:3, 10–8 – döntő rövidítés

Korábban
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Marozsán Fábián (1.)–Mili Poljicak (horvát) 6:1, 4:2-nél Poljicak feladta
Nicholas David Ionel (román)–Madarász Gergely 6:1, 6:0
Oleg Prihodko (ukrán)–Füle Mátyás 6:2, 6:1
Mirza Basic (bosnyák)–Fajta Péter 6:4, 3:0-nál Fajta feladta

Legfrissebb hírek

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
4 órája

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
10 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
13 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
13 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
Tegnap, 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14

Marozsán bejutott a negyeddöntőbe a pekingi tenisztornán, Sinner vár rá

Tenisz
2025.09.27. 07:25
Ezek is érdekelhetik