Australian Open: Boris Becker felkészülten várja a rajtot

Vágólapra másolva!
2023.01.13. 13:33
null
Boris Becker visszatér a kommentátorállásba (Fotó: Getty Images)
Boris Becker kevesebb mint egy hónappal szabadulása után úgy érzi, felkészült a hétfőn kezdődő ausztráliai nyílt teniszbajnokságon (Australian Open) rá váró szakkommentátori feladatra.

A németek legendás játékosa az Eurosportnak fog majd dolgozni, a csatornának adott pénteki interjúban pedig elmondta, hogy a büntetése alatt is tudta követni a sportág eseményeit, a legfontosabb mérkőzéseket látta, így teljesen képben van a jelenlegi erőviszonyokkal kapcsolatban.

„Nem tudtam követni minden tornát, de a BBC-t és az ITV-t nézhettem, így a wimbledoni verseny minden meccsét láttam és a US Open napi összefoglalóit is, ahogy a torinói ATP-világbajnokság döntőjét is megnézhettem. Úgyhogy a legfontosabb összecsapásokat láttam” – jegyezte meg Becker, aki éppen a tavalyi Ausztrál nyílt bajnokságon dolgozott legutóbb szakkommentátorként a csatornán.

„Elvégeztem a házi feladatomat, utánanéztem mindenkinek, aki játszani akar és játszhat a tornán, úgyhogy azt hiszem, jól informált vagyok.”

Az 55 éves volt klasszist áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre azon a címen, hogy szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt. A négygyermekes volt teniszsztár 231 nap után, december 15-én hagyhatta el a börtönt, de ennek az volt az ára, hogy kitoloncolták Nagy-Britanniából, ahol 2012 óta élt.

A Warner Bros. Discovery tévétársaság múlt kedden közölte, hogy a hatszoros Grand Slam-győztes az Eurosporton kommentál majd mérkőzéseket, illetve jelentkezik saját, Becker meccslabdája című műsorával.

Legfrissebb hírek

Megállíthatatlan Sinner, bravúros Keys – ilyen volt Melbourne

Tenisz
2025.01.28. 08:47

Australian Open: a versenyigazgató bízik benne, hogy Djokovics jövőre visszatér

Tenisz
2025.01.27. 11:31

„Szívás a trófea mellett állni” – mondta Zverev az elveszített AO-döntő után

Tenisz
2025.01.26. 13:57

Címvédés: ismét Sinner nyerte az Australian Opent

Tenisz
2025.01.26. 12:55

Wimbledon után Melbourne-ben is Siniaková és Townsend kettőse győzött női párosban

Tenisz
2025.01.26. 08:36

Óriási izgalmakat hozott az Australian Open férfi párosának döntője

Tenisz
2025.01.25. 16:05

Szabalenkának nem lett meg a triplázás, Keys az Australian Open női bajnoka

Tenisz
2025.01.25. 11:50

Australian Open: Jannik Sinner lesz Alexander Zverev ellenfele a döntőben

Tenisz
2025.01.24. 12:26
Ezek is érdekelhetik