US Open: Ruud szerint népszerűsége nem vetekszik Haalandéval

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 12:31
null
Casper Ruud és Carlos Alcaraz nem csak első GS-győzelmére, hanem a világelsőségre is hajt (Fotó: AFP)
A norvég Casper Ruud szerint hazájában még úgy sem vetekszik a népszerűsége a Manchester Cityben futballozó Erling Haalandéval, hogy bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság döntőjébe – írja az MTI.

Az északi ország versenyzői korábban inkább a téli sportokban voltak meghatározók, mostanra viszont egyebek mellett az atlétikában és triatlonban is adnak klasszisokat, miként labdarúgásban és teniszben.

Ruud a honfitárs Haaland teljesítményéről azt mondta: „hihetetlen”, ahogyan elkezdte új klubjában, a Manchester Cityben az idényt, és honfitársaival együtt hisz abban, hogy minden adott számára a hasonlóan sikeres folytatáshoz.

„Öröm nézni, ahogyan egymás után lövi a gólokat. Jelenleg ő a legnagyobb sztár Norvégiában, és ez valószínűleg még sok évig így marad” – utalt arra, hogy ezen az sem változtat, ha esetleg megnyeri a US Open vasárnapi döntőjét és azzal az ATP-világranglista élére kerül, hasonlóan döntős spanyol ellenfeléhez, Carlos Alcarazhoz, aki a trófea mellett a világelsőségért is játszik majd.

Ruud szerint fiatal játékosként biztos mindketten érezni fogják a meccsen ezt a kettős terhet. Hozzátette: Alcaraznak igyekszik visszavágni a korábban elszenvedett vereségekért, míg karrierje második Grand Slam-döntője előtt azt emelte ki, hogy az elsőn, idén a Roland Garroson a rutinos spanyol Rafael Nadal „nagyon megverte”.

„Akkor azt kívántam, ha legközelebb GS-döntőbe jutok, akkor ne Rafa legyen az ellenfél a Roland Garroson. Attól a vereségtől egy kicsit felkészültebb lettem, legalábbis tudom, hogy mi vár rám, amikor kimegyek a pályára: kikészítve a trófea, telt ház és rengeteg híres ember” – nyilatkozta a norvég teniszező, aki reméli, ez a tapasztalat a segítségére lesz Alcarazzal szemben, aki először jutott GS-viadalon fináléba.

US OPEN
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Casper Ruud (norvég, 5.)–Hacsanov (orosz, 27.) 7:6, 6:2, 5:7, 6:2
Alcaraz (spanyol, 3.)–Tiafoe (amerikai, 22.) 6:7, 6:3, 6:1, 6:7, 6:3

DÖNTŐ
Szeptember 11., vasárnap
22.00:
Casper Ruud (norvég, 5.)–Alcaraz (spanyol, 3.)

Legfrissebb hírek

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
20 órája

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
Tegnap, 15:42

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
2025.08.18. 22:14

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2025.08.18. 18:33

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
2025.08.17. 09:01
Ezek is érdekelhetik