Tenisz: Szabanin nagy csatában búcsúzott a budapesti tornán

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 18:16
null
Szabanin Natália (Fotó: MTK, archív)
Szabanin Natália háromszettes csatában kikapott a holland Arantxa Rustól a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45.4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challengertorna nyolcaddöntőjében.

 

Az első szett első játékában a világranglistán 287. hazai játékos – aki az első fordulóban honfitársát, Udvardy Pannát búcsúztatta – egyből hárított két bréklabdát, ezt követően végig magabiztosan szervált, és 5:4-es előnyénél elvette ellenfele szervagémjét, így előnybe került.

A második felvonásban a WTA-rangsorban 101. holland rivális 3:3-nál törte meg Szabanint, és az ekkor megszerzett brékelőnye kitartott a szett végéig. A 94 perces küzdelem után startoló döntő játszmában a 18 éves magyar teniszező 4:1-re is vezetett, majd Rus összeszedte magát, és több játékot nem engedélyezett neki, a meccs 2 óra 31 percig tartott.

A nap folyamán korábban Bondár Anna egyesben negyeddöntőbe jutott, később párosban a belga Kimberley Zimmermann oldalán pedig első kiemeltként szerepel a Római-parton.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ

Rus (holland)–Szabanin 4:6, 6:4, 6:4
Tomova (bolgár)–Grabher (osztrák) 3:6, 6:1, 7:5
Dodin (francia)–Andrejeva (orosz) 6:4, 6:4
Korábban
Bondár (2.)–Waltert (svájci) 5:7, 6:4, 7:5
Zidansek (szlovén)–Niemeier (német, 6.) 6:3, 7:6 (13–11)
Schmiedlová (szlovák)–Serif (egyiptomi, 7.) 6:3, 6:2
Davis (amerikai)–Navarro (amerikai) 7:5, 6:4
Korpatsch (német)–Kovinics (montenegrói) 6:3, 1:6, 7:5

A negyeddöntőben: Bondár–Zidansek, Dodin–Davis, Tomova–Schmiedlová, Rus–Korpatsch

Később
Páros, negyeddöntő
17.45:
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 1.)–Ingrid Gamarra Martins, Prarthana Thombare (brazil, indiai)

(MTI)

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
7 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik