Tenisz: Bondár már a legjobb nyolc között Budapesten

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 15:40
null
Bondár Anna a nyolc közé jutott (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
A második helyen kiemelt Bondár Anna küzdelmes mérkőzésen nyert a Római Teniszakadémián zajló női tenisz challengertorna nyolcaddöntőjében.

 

A világranglistán 52. helyen álló Bondár a legmagasabban jegyzett játékosként – az elsőként rangsorolt román Irina Begu ugyanis kimerültségre hivatkozva visszalépett – és a nyolcaddöntő favoritjaként lépett pályára Simona Waltert ellen. A WTA-rangsorban 119. ellenfél a múlt héten is összecsapott egy magyarral, amikor a bukaresti nyolcaddöntőben kikapott a későbbi finalista Jani Rékától.

A svájci teniszező – aki még nem szerepelt Grand Slam-főtáblán – a budapesti nyitókörben nem izzadt meg, mivel a spanyol Cristina Bucsa 0:4-nél feladta ellene a meccsét. Bondár kedden hullámzó mérkőzésen verte az olasz Elisabetta Cocciarettót.

Első egymás elleni találkozójukon szerdán az ellenfél 3:1-re meglépett, de a Hajdúszoboszló SE sportolója némileg feljavulva utolérte őt, csakhogy 5:5-nél megint elvesztette az adogatását, és Waltert 6:5-nél kiszerválta a szettet.

A folytatásban a 25 éves magyar vezetett 2:0-ra, ám ezúttal a 21 esztendős svájci érte utol őt 3:3-nál, aztán Bondár a legjobbkor, 5:4-nél brékelt újra, s ezzel kiegyenlített.

A harmadik felvonásra már mintegy 250 néző gyűlt össze az Asbóth József Stadionban, s a felek ezúttal két-két brékkel jutottak el a hajráig, ahol az ekkorra már kevesebbet rontó Bondár ismét a legjobbkor vette el riválisa szerváját, és 2 óra 58 perc alatt nyert.

„Az ellenfelemmel és magammal is hadakoztam meccs közben, örülök, hogy én jöttem ki győztesen ebből a hosszú mérkőzésből. Most próbálok gyorsan regenerálódni, mert ma már párosom is lesz, aztán holnap már a negyeddöntő” – nyilatkozta a legjobb magyar teniszező, akire a csütörtöki negyeddöntőben a szlovén Tamara Zidansek (100.) vár.

A nap folyamán még Szabanin Natália egyesben, Bondár és a belga Kimberley Zimmemann pedig a párosok első kiemeltjeként szerepel a Római-parton.

WTA 125-ÖS TORNA, BUDAPEST (115 000 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ
Bondár Anna (2.)–Simona Waltert (svájci) 5:7, 6:4, 7:5
Zidansek (szlovén)–Niemeier (német, 6.) 6:3, 7:6
Schmiedlová (szlovák)–Serif (egyiptomi, 7.) 6:3, 6:2
Davis (amerikai)–Navarro (amerikai) 7:5, 6:4
Korpatsch (német)–Kovinics (montenegrói) 6:3, 1:6, 7:5

KÉSŐBB
Szabanin Natália–Arantxa Rus (holland) 15.10 körül
Páros, negyeddöntő
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 1.)–Ingrid Gamarra Martins, Prarthana Thombare (brazil, indiai) 16.40 körül

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nem tudott újabb bravúrt bemutatni, búcsúzott a US Open küzdelmeitől

Tenisz
2025.08.28. 18:29

Így győzte le Bondár Anna Elina Szvitolinát – videó

Tenisz
2025.08.26. 10:35

Bondár Anna: Ez pályafutásom egyik legnagyobb győzelme

Tenisz
2025.08.26. 08:48

Bondár Anna remek tenisszel kiejtette a 12. helyen kiemelt riválisát a US Openen!

Tenisz
2025.08.26. 02:45

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
2025.08.24. 07:00

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
2025.08.21. 19:16

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2025.08.21. 07:12

Monterreyi tenisztorna: Bondár a második fordulóba jutott párosban

Tenisz
2025.08.20. 07:09
Ezek is érdekelhetik