Tenisz: megsérült Wimbledonban, rövid pihenő vár Gálfi Dalmára

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 16:54
null
Gálfi Dalmára kéthetes pihenő vár sérülés miatt (Fotó: Dömötör Csaba)
A teniszező Gálfi Dalma kisebb sérülése miatt kéthetes pihenőt tart – írja az MTI.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint a világranglista 95. helyezettje ezen a héten Hamburgban versenyzett volna, azonban néhány hete fennálló sérülése miatt visszalépett.

Gálfi elmondta, Wimbledonban az első edzésén megnyúlt a térdszalagja, ennek ellenére szinte folyamatosan játszott.

„Nyilván nem tett jót neki, hogy folyamatosan terheltem, ezért is volt minden meccsen bekötve a térdem. Most megint ránéztek egy ultrahangos vizsgálaton, és sajnos nem javult a helyzet, nagyon meg van vastagodva a szalag a jobb lábamhoz képest, ezért döntöttünk úgy, hogy visszalépek a hamburgi versenytől, és így egy kéthetes regenerációs időszak következik” – nyilatkozta.

Hozzátette, reményei szerint utána feltöltődve, százszázalékos állapotban kezdheti el a kemény pályás időszakot.

Gálfi a közelmúltban Ilkleyben tornát nyert, Contrexéville-ben döntőt játszott, a múlt héten Budapesten viszont az 1. fordulóban búcsúzott.

A 23 éves teniszezőnek ezen a héten nincsenek védendő világranglistapontjai, így jókor jött számára a pihenő.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40

Szeles Mónikának a betegsége új kezdetet jelent

Tenisz
2025.08.12. 17:09

Megszületett Rafael Nadal második gyermeke

Tenisz
2025.08.09. 15:53

Visszalépett a US Opentől a női világranglista 12. helyezettje

Tenisz
2025.08.09. 09:05

A bajnokcsináló – sztárportré Darren Cahillről

Képes Sport
2025.08.07. 15:02
Ezek is érdekelhetik