Tenisz: Bondár Anna meccslabdáról kapott ki Varsóban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 13:23
null
Meccslabdáról kapott ki Bondár Anna Varsóban (Fotó: Micheller Szilvia)
A hatodik helyen kiemelt Bondár Anna kikapott a francia Kristina Mladenovictól a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású salakpályás varsói tenisztorna első fordulójában – írja az MTI.


A mérkőzés kedden délután kezdődött, a világranglista 52. helyén álló Bondár 6:1-re megnyerte az első szettet, és a második játszma 3:3-ra állt, amikor esni kezdett az eső, így némi várakozás után a folytatást szerdára halasztották. Miután újrakezdték a találkozót, Mladenovic (116.) fordulatos csatában 7:5-tel egyenlített.

A harmadik felvonásban Bondár 3:2-nél megnyerte ellenfele adogatójátékát, de az így megszerzett lépéselőnyét nem tudta megtartani, mert bár 5:4-nél fogadóként meccslabdája volt, ellenfele 5:5-nél egyenlített. A hajrában fogadóként megint volt két meccslabdája, ám ezeket sem tudta kihasználni, így rövidítés döntött a továbbjutásról. Babos Tímea korábbi párostársa, Mladenovic 4–1-re ellépett, Bondár viszont fordított, és háromszor is mérkőzéslabdához jutott, mégsem tudta lezárni a mérkőzést, amely ellenfele sikerével ért véget.

WTA 250-ES TORNA, VARSÓ (251 750 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Kristina Mladenovic (francia)–Bondár Anna (6.) 1:6, 7:5, 7:6 (10–8)
Baindl (ukrán)–Zanevska (belga, 11.) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
7 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik