Videó: több mint necc – egy nő a hálóhoz kötözte magát a Garros elődöntőjében

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 10:40
null
Így tudták levinni a pályáról (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Casper Ruud négy szettben legyőzte Marin Cilicet a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyes versenyének elődöntőjében, így a norvég versenyző küzdhet meg Rafael Nadallal a fináléban. Az esti mérkőzésnek akadt azonban egy mellékszereplője, egy nő, aki odakötözte magát a hálóhoz.

A harmadik játszmában, 4:1-es Ruud vezetésnél beszökött egy hölgy a pályára, és a hálóhoz rögzítette magát. Célja az volt, hogy a klímavészhelyzetre felhívja a figyelmet. A pólójára az volt írva: 1028 napunk maradt hátra.

Amíg a biztonságiak vele foglalkoztak, a két teniszezőt az öltözőbe rendelték. 15 perc múlva aztán folytatni tudták a mérkőzésüket.



A 22 éves hölgy neve Alizée, aki az alábbiakat üzeni.

„2022-t írunk, és itt az ideje szembenézni a valósággal. A politikusok egy olyan világba taszítanak minket, amelyben nem fog tudni létezni a Roland Garros. Ma azért mentem be a pályára, mert többé nem engedhetem meg magamnak azt, hogy nem teszek semmit a klímavészhelyzet ellen.”


Az utóbbi hónapokban nem ez volt az első ilyen akció, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) történtekről korábbi cikkeinkben már beszámoltunk.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol)–A. Zverev (német) 7:6 (10–8), 6:6 után bokasérülés miatt Zverev feladta
Ruud (norvég)–Cilic (horvát) 3:6, 6:4, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
1 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
5 órája

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
10 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik