Roland Garros: Udvardy Luca az egyes után párosban is búcsúzott a junioroknál

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 19:20
null
Udvardy Luca nem jutott nyolcaddöntőbe a junioroknál (Fotó: Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Udvardy Luca nem jutott nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokság juniorversenyében, miután kedden három játszmában kikapott a cseh Lucie Havlíckovától.

 

Az első korosztályos Grand Slam-versenyén szereplő magyar játékos megnyerte az első szettet, riválisa azonban egyenlített. Udvardy – aki az egyetlen magyar a Roland Garros juniormezőnyében – a harmadik felvonásban már 4:2-re vezetett, ám ellenfele fordított, és végül 2 óra 8 perc alatt diadalmaskodott.

Párosban is búcsúzott Udvardy, aki a szlovák Nina Vargová oldalán nem bírt a hetedik helyen kiemelt Lucija Ciric Bagaric, Sofia Costoulas horvát, belga duóval, amely két játszmában, 63 perc alatt nyert.

Udvardy Luca nővére, Panna a felnőttek között volt főtáblás Párizsban, ahol mindkettejük felkészülését Temesvári Andrea irányítja.

ROLAND GARROS, PÁRIZS
Junior lányok, egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért)

Lucie Havlícková (cseh, 9.)–Udvardy Luca 5:7, 6:2, 7:5

Junior lányok, páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Lucija Ciric Bagaric, Sofia Costoulas (horvát, belga, 7.)–Udvardy Luca, Nina Vargová (magyar, szlovák) 6:3, 6:3

(MTI)

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
3 órája

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
Tegnap, 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik