Tenisz: Fucsovics Márton a főtábla küszöbén Madridban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.30. 13:18
null
Fucsovics hozta a kötelezőt (Fotó: Getty Images – archív)
Fucsovics Márton sikerrel vette a selejtező első fordulóját a 7.5 millió euró (2.85 milliárd forint) összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.

 

A világranglistán 48. magyar teniszező szerdán még nem tudta, hogy a nemrég Barcelonában szerzett lábsérülése miatt pályára lép-e a spanyol fővárosban, de végül az indulás mellett döntött. Fucsovics Márton a sorsolására nem panaszkodhatott, ugyanis a kvalifikáció negyedik kiemeltjeként a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Daniel Meridát kapta ellenfélül, aki csupán 681. az ATP-rangsorban.

A szombati találkozó három brékkel indult, majd a nyíregyházi játékos rendezte a sorokat, végigvitte előnyét, és 37 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban a legjobb magyar teniszező 3:1-re ellépett, majd 5:3-nál is elvette ellenfele adogatását, és végül fogadóként zárta le az 1 óra 21 perces meccset.

A 30 éves Fucsovics a főtábláért az amerikai Maxime Cressyvel (65.) küzd meg.

ATP-TORNA, MADRID (7.5 millió euró, salakpálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Fucsovics Márton (4.)–Daniel Merida (spanyol) 6:4, 6:3

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
20 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
21 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
Tegnap, 20:10

Roddick szerint Alcaraz különös hibát követett el a Sinner elleni döntőben

Tenisz
Tegnap, 15:42

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik