Tenisz: Andy Murray meggondolta magát, mégis játszik salakon

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 13:02
null
Andy Murray meggondolta magát, mégis játszik salakon (Fotó: AFP)
Andy Murray megváltoztatta korábbi tervét és szabadkártyával mégis elindul a madridi viadalon, amely már a jövő héten elkezdődik és május 8-ig tart – írja az MTI.


A volt világelső brit teniszező korábban azt mondta, teljesen kihagyja a salakpályás idényt, de módosított az elképzelésén.

A 34 éves, háromszoros Grand Slam-győztes skót játékos jelenleg Floridában készül régi-új edzőjével, Ivan Lendllel, s feltett szándéka, hogy a füves pályás idény előtt versenyszerű körülmények között tesztelje magát. Most is salakon edz.

Ha úgy adódik, a világranglistán jelenleg 83. Murray a május 8-án kezdődő római tornán is elindul, de továbbra is kevés az esély arra, hogy a Roland Garroson (május 22–június 5.) is pályára lépjen.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
1 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
Tegnap, 0:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00

Bondár nagy csatában kikapott a monterreyi tenisztorna első fordulójában

Tenisz
2025.08.19. 08:20

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2025.08.18. 09:55
Ezek is érdekelhetik