Tenisz: Fucsovics nyolcba jutott Rotterdamban, jön Rubljov

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 23:37
null
Fucsovics Márton a csütörtök esti mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton 1 óta 49 perc alatt, két játszmában legyőzte a holland Tallon Griekspoort a Rotterdamban zajló kemény pályás férfi tenisztorna második fordulójának csütörtök késő esti mérkőzésén, bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a tavalyi döntőbeli legyőzője, Andrej Rubljov lesz az ellenfele.

 

Az első fordulóban a hetedik kiemelt orosz Aszlan Karacevet legyőző Tallon Griekspoor három bréklabdát hárítva megnyerte az első gémet, de 2:2-nél lépést tévesztett – Fucsovics Márton könnyedén elvette az adogatójátékát. A magyar játékos 4:3-as vezetésénél a holland nagy erőket mozgósított, hogy nullázza a brékhátrányt, de a hosszú gém végül Fucsovicsé lett, aki aztán az utolsó szervagémjét semmire nyerve behúzta az első játszmát.

A hazai pályán szabadkártyával induló holland sikeres szervagémmel kezdte a második játszmát, és bár a következő játékban eljutott két brékpontig, nem tudta elvenni Fucsovics adogatását. Aztán az ötödik gémet ő „fogta meg” bréklabdát hárítva, a kilencediket pedig 15:40-ről… A felek végül brék nélkül tudták le a játszmát, azaz a rövidítés döntött – az utolsó három labdamenetet megnyerő magyar teniszező javára.

A világranglista 38. helyét elfoglaló Fucsovics – aki az első fordulóban szetthátrányból győzött a kettővel előtte álló szerb Filip Krajinovics ellen – az orosz Andrej Rubljov ellen folytatja, akitől tavaly kikapott e torna fináléjában.

ATP 500-AS TORNA, ROTTERDAM (1 349 070 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Fucsovics Márton (magyar)–Tallon Griekspoor (holland) 6:4, 7:6 (7–4)
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–A. Murray (brit) 6:3, 6:4
Korábban közölt eredmények
Cicipasz (görög, 1.)–Ivaska (fehérorosz) 6:4, 6:1
Rubljov (orosz, 2.)–Kvon Szun Vu (dél-koreai) 6:3, 6:3
Lehecka (cseh)–Van de Zandschulp (holland) 1:6, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek

Rubljov megszerezte a 350. győzelmét, döntőt játszhat Hamburgban

Tenisz
2025.05.23. 20:33

„Idén minden összeállhat a történelmi sikerhez” – zajlanak a debreceni Davis-kupa-párharc előkészületei

Tenisz
2025.05.21. 17:13

Marozsán és Fucsovics is indul a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.17. 10:18

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.10. 13:51

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.05.05. 10:08

Zverev és Szabalenka is megszenvedett a továbbjutásért Madridban

Tenisz
2025.04.28. 08:35

Marozsán két szoros szett után búcsúzott Rotterdamban

Tenisz
2025.02.06. 15:02

Marozsán legyőzte a címvédő Rubljovot Hongkongban

Tenisz
2025.01.02. 14:08
Ezek is érdekelhetik