Davis-kupa: két részletben játsszák le a döntőt idén

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 18:09
null
Változások lesznek (Fotó: Getty Images)
Idéntől két részletben játsszák le a férfi teniszezők a Davis-kupa döntőjét – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

Az eddigi, két idényt megélt rendszerben 18 csapat küzdött meg egy hét alatt novemberben. A 2022-es idényben viszont a 16 válogatottra csökkentett mezőny szeptember 14. és 18. között négy csoportban, négy városban csap össze. A kvartettekből az első kettő jut a negyeddöntőbe, amelynek a küzdelmeit egy helyen bonyolítják le november 23-tól 27-ig.

„A játékosok és a kapitányok változásokat szerettek volna anélkül, hogy még jobban kitolódjon a szezon. A csoportmeccsek előrehozatalával ennek az igénynek teszünk eleget” – jelentette ki Albert Costa tornaigazgató.

A négy csoport házigazdáját, illetve a kieséses szakasz rendezőjét – ez a korábbi hírek szerint Abu-Dzabi lesz – márciusban jelenti be a nemzetközi szövetség. A mezőnynek automatikusan tagja lesz az idén döntős orosz és horvát együttes, továbbá szabadkártyával Nagy-Britannia és Szerbia.

A mieink akkor jutnak be a fináléba, ha március 4-5-én legyőzik Ausztráliát, a selejtezős párharcnak Sydney ad otthont.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
11 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
20 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

Tenisz: Fucsovics simán kikapott Runétól Stockholmban

Tenisz
2025.10.16. 21:09
Ezek is érdekelhetik