Davis-kupa: az oroszok jutottak utolsóként elődöntőbe

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 21:00
null
Medvegyev remek meccset nyert meg Mikael Ymer ellen (Fotó: AFP)
Utolsóként az oroszok jutottak be az elődöntőbe a tenisz Davis-kupában, mivel a csütörtöki negyeddöntőben két egyest követően behozhatatlan, 2–0-s előnyre tettek szert a svéd csapattal szemben Madridban. A párost már nem játsszák le.

Az első mérkőzést Andrej Rubljov, a világranglista ötödik helyezettje már két szettben lezárhatta volna Elias Ymer (171.) ellen, de végül három játszmában és rövidítésben győzött. Következett a ranglista-második Danyiil Medvegyev és a másik Ymer testvér, Mikael ütközete, ebben 1 óra 14 perc alatt az esélyesebb orosz győzött.

A pénteki elődöntőben – ugyancsak a spanyol fővárosban – a szerbek a horvátokkal találkoznak, míg a másik ágon a most továbbjutó oroszokra a németek várnak szombaton.

A negyeddöntőbe a hat csoportgyőztes és a két legjobb második került, a magyarok két vereséggel a D-csoport harmadik helyén végeztek Torinóban.

DAVIS-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Orosz csapat–Svédország 2:0

Andrej Rubljov–Elias Ymer 6:2, 5:7, 7:6 (6–3)
Danyiil Medvegyev–Mikael Ymer 6:4, 6:4

Hétfőn játszották
Horvátország–Olaszország 2:1
Kedden játszották
Németország–Nagy-Britannia 2:1
Szerdán játszották
Szerbia–Kazahsztán 2:1

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
11 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
20 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik