Tenisz: Kerber volt edzőjével készül a US Open bajnoka

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.09. 15:43
null
Kiderült, ki Emma Raducanu új edzője (Fotó: AFP)
A korábban Angelique Kerbert felkészítő Torben Beltz lett a US Open-bajnok teniszező, Emma Raducanu edzője.

 

A 18 éves brit játékos váratlan New York-i diadala után közölte, hogy befejezi a közös munkát a korábbi Davis Kupa-játékos Andrew Richardsonnal – akivel tízéves kora óta dolgozott együtt –, és tapasztaltabb trénert keres. A jelenleg zajló linzi tornán aztán kiderült, hogy a 44 éves Beltz lett a „befutó”.

A német szakember négyszer is állt a korábbi világelső Angelique Kerber alkalmazásában, aki 2016-ban az Australian Opent és a US Opent is megnyerte Beltz irányításával, az esztendő végén pedig az élen zárt a világranglistán.

A Linzben elsőként kiemelt Raducanu két hónapja alaposan meglepte a világot azzal, hogy szettveszteség nélkül – 44 év után első brit női játékosként – megnyerte az év utolsó Grand Slam-tornáját.

Legfrissebb hírek

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03
Ezek is érdekelhetik