ATP-vb: sima első szett után alaposan megizzadt Medvegyev

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 23:46
null
Medvegyev nagyon megizzadt Sinner ellen (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokságán a világranglistán 2. helyet elfoglaló Danyiil Medvegyev három játszmában győzte le a beugró Jannik Sinnert.


Derült égből villámcsapásként érte Jannik Sinnert, hogy honfitársa, Matteo Berrettini hasfalsérülés miatt visszalépett, így be kellett ugrania helyette a világbajnokságra. Ehhez képest hamar belerázódott a körforgásba, hiszen első meccsén, kedden a világranglista 9. – a vb-n 7. kiemelt – Hubert Hurkaczot két sima játszmában legyőzte.

Danyiil Medvegyev már nem bizonyult ilyen könnyű falatnak, sőt, az orosz játékos – a mérkőzés előtt már biztos volt a továbbjutása – 6:0-val hozta az első játszmát. A másodikat azonban nagy csatában megnyerte Sinner. Az utolsó játszmában rövidítés döntött, melyet 10–8-ra hozott Medvegyev, aki az elődöntőben a Casper Ruud–Andrej Rubljov mérkőzés győztesével játszik.

A találkozó 2 óra 32 percig tartott.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (TORINO)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
PIROS CSOPORT
Danyiil Medvegyev (orosz, 2.)–Jannik Sinner (olasz) 6:0, 6:7 (5–7), 7:6 (10–8)

KORÁBBAN
Alexander Zverev (német, 3.)–Hubert Hurkacz (lengyel, 7.) 6:2, 6:4

Legfrissebb hírek

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
9 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
22 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
2025.08.17. 09:01

Swiatek a négy között, kiesett a címvédő Szabalenka Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.15. 21:35

Sinner könnyed sikerrel elődöntős a cincinnati tenisztornán

Tenisz
2025.08.15. 10:12

Venus Williams szabadkártyát kapott a US Openre

Tenisz
2025.08.13. 17:52

Dimitrov kihagyja a US Opent

Tenisz
2025.08.13. 15:06

Marozsán Fábián kihagyja a winston-salemi tornát

Tenisz
2025.08.13. 12:40
Ezek is érdekelhetik