Tenisz: Alekszandrova és Kontaveit játssza a döntőt Moszkvában

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 14:10
null
Kontaveit idei ötödik döntőjére készülhet (Fotó: AFP)
Az orosz Jekatyerina Alekszandrova lesz az észt Anett Kontaveit ellenfele a vasárnapi döntőben a moszkvai kemény pályás tenisztorna női versenyében – írja az MTI.


A női verseny szombati első elődöntőjében az észt játékos két sima szettben verte a cseh Markéta Vondrousovát. A 25 éves teniszező idén ötödször játszhat finálét, s Cleveland, valamint Ostrava után harmadszor nyerhet.

Alekszandrova a harmadik helyen kiemelt görög Maria Szakkarival csapott össze szombaton a négy között, de 4:1-es vezetésénél riválisa feladta a mérkőzést. A 26 esztendős orosz pályafutása harmadik WTA-döntőjében a második tornagyőzelmét szerezheti meg.

WTA 250-ES TORNA, MOSZKVA (565 000 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Kontaveit (észt, 9.)–Vondrousová (cseh) 6:3, 6:4
Alekszandrova (orosz)–Szakkari (görög, 3.) 4:1-nél Szakkari feladta

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
13 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
22 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik