Australian Open: Andy Murray kiállt a védőoltások mellett

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.10.14. 11:37
null
Andy Murray (Fotó: AFP)
A kétszeres olimpiai aranyérmes, háromszoros Grand Slam-bajnok Andy Murray kívánatosnak tartja, hogy minél több teniszező legyen beoltva a koronavírus ellen, aki a jövő év eleji Australian Openen indul.

 

A brit játékos álláspontjáról az insidethegames.biz írt néhány nappal azt követően, hogy Victoria állam sportminisztere, Martin Pakula közölte: csak a vakcinával rendelkező helyi teniszezők számára garantálják a részvételt a januári tornán, s az érintetteknek november 26-ig meg kell kapniuk második oltásukat a szereplés érdekében. A külföldi, illetve más ausztrál állambeli sportolókra vonatkozó előírás egyelőre még nem született meg.

Murray szerint támogatandók az ausztrál házigazdák azon lépései, amelyek szigorúbb feltételeket írnak elő a Melbourne Parkban fellépő oltatlanok számára, mint azoknak, akik teljes mértékben be vannak oltva a Covid-19 ellen. Utóbbiakat jelen helyzet szerint nem fogják 14 napos hotelkaranténra kötelezni, és a vakcinát felvettek eleve nagyobb mozgásszabadságot élvezhetnek majd az év első Grand Slam-versenyén.

A korábbi világelső arra buzdította játékostársait, hogy oltassák be magukat az Australian Open előtt. A tornát 2022. január 17. és 30. között rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:12

Megállíthatatlan Sinner, bravúros Keys – ilyen volt Melbourne

Tenisz
2025.01.28. 08:47

Australian Open: a versenyigazgató bízik benne, hogy Djokovics jövőre visszatér

Tenisz
2025.01.27. 11:31

„Szívás a trófea mellett állni” – mondta Zverev az elveszített AO-döntő után

Tenisz
2025.01.26. 13:57

Címvédés: ismét Sinner nyerte az Australian Opent

Tenisz
2025.01.26. 12:55

Wimbledon után Melbourne-ben is Siniaková és Townsend kettőse győzött női párosban

Tenisz
2025.01.26. 08:36

Óriási izgalmakat hozott az Australian Open férfi párosának döntője

Tenisz
2025.01.25. 16:05

Szabalenkának nem lett meg a triplázás, Keys az Australian Open női bajnoka

Tenisz
2025.01.25. 11:50
Ezek is érdekelhetik