Davis-kupa: az ausztrálokkal kezd a magyar válogatott Torinóban

Vágólapra másolva!
2021.05.18. 15:55
Az ausztrálok ellen kezdi meg szereplését Torinóban a magyar férfi teniszválogatott a Davis-kupa 18 csapatos döntőjében, amelyre november 25. és december 5. között kerül sor.

A nemzetközi szövetség (ITF) keddi tájékoztatása szerint a Magyarország–Ausztrália párharc november 27-én 10 órakor rajtol el. Köves Gábor kapitány együttese másnap ugyancsak 10-kor csap össze a horvátokkal a D-csoportban.

Az ITF áprilisban jelentette be, hogy–- a korábbi tervekkel ellentétben – nemcsak Madrid ad otthont a finálénak, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések. Mindhárom város két-két csoportnak ad otthont, Madrid két, Innsbruck és Torino pedig egy-egy negyeddöntőt rendez. Az elődöntőt és a finálét a spanyol fővárosban játsszák, valamennyi meccset keménypályán bonyolítják le.

A torinói Pala Alpitourban rendezik az előző héten az ATP-világbajnokságot is, amelynek előzőleg 2009-től 2020-ig London adott otthont. Innsbruckban az Olympiahalle, Madridban pedig a Madrid Arena lesz a helyszín.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott eseményt a tervezett hét helyett 11 nap alatt bonyolítják le.

A Kosmos Tennis – amely 25 év alatt 3 milliárd dollárt fektet a sportágba – január közepén hozta nyilvánosságra a tervezett változtatásokat, amelyet az ITF támogatott.

A 121 éves Davis-kupa két évvel ezelőtt nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy – jelenleg még – 18 csapatos fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték 2019-ben, és a Rafael Nadal vezette spanyolok sikerével zárult esemény sok dicséretet kapott. Azt azonban már akkor látni lehetett, hogy 25 meccset – két egyes, valamint egy páros találkozóval – nagy kihívás hét nap alatt, három pályán megrendezni. Az amerikai–olasz csata például csak hajnali négy órakor ért véget.

Az ITF 2022-től 16-ra csökkenti a létszámot, és a Dk-döntőt a folytatásban is több városban rendezik majd.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
10 órája

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
14 órája

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik