Tenisz: Babos Tímea Nagy Péterrel készül a füves pályás idény végéig

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.02. 11:42
null
Nagy Péter (balra) lett Babos Tímea (jobbra) megbízott edzője (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Megbízott edzőként Nagy Péter segíti Babos Tímea, a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező felkészülését.

A 29 éves Nagy az M1 aktuális csatornának elmondta, tavaly novemberben kezdték a közös munkát, akkor még csak besegített, azonban miután március végén Babos és a francia Thomas Drouet útjai különváltak, úgy döntöttek, a füves pályás idény végéig megnézik, mennyire tudnak együtt dolgozni ezen a szinten.

Hozzátette, mindkettejük életpályája hasonló, ahogyan a felfogásuk is a sportról, hisznek a kemény munkában.

Nagy Péter elmondta, a cél az, hogy minden egyes nap, minden mérkőzésen Babos ki tudja hozni magából a maximumot, hogy mentálisan végig ott legyen a pályán, és ha ezt hosszú távon tartani tudja, az mindenképpen előrelépést jelent.

A világranglistán 108. Babos jelenleg a charlestoni viadalra készül, később salakon még Madridban és Rómában is indul a Roland Garros előtt, azután pedig egy rövid szünet után jön a füves pályás szezon és Wimbledon.

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik