Tenisz: Andreescu koronavírusos, nem játszhat Madridban

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 09:49
null
Bianca Andreescu koronavírusos, nem játszhat Madridban (Fotó: AFP)
Bianca Andreescu elkapta a koronavírust, ezért nem léphet pályára a pénteken kezdődő, 6,6 millió dollár összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán – írja az MTI.

 

A női világranglistán hatodik kanadai játékos vasárnap este jelentette be, hogy megfertőződött. Elmondása szerint utazása előtt két negatív tesztet is produkált, ám spanyolországi érkezésekor közölték vele, hogy a legutóbbi eredménye pozitív lett.

„Jól érzem magam, pihenek, és követem a biztonsági és egészségügyi előírásokat. Várom, hogy minél hamarabb visszatérhessek” – mondta a 20 éves játékos.

Adreescu 2019-ben megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságot, azóta viszont kifejezetten balszerencsés, ugyanis a diadal után egy hónappal súlyos térdsérülést szenvedett, melyből több mint egy év alatt épült fel és csak idén térhetett vissza. Februárban aztán újabb sérülés hátráltatta, majd néhány hete a miami torna döntőjét kellett feladnia szintén sérülés miatt.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
Tegnap, 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47
Ezek is érdekelhetik