Tenisz: Federer csak márciusban, Dohában tér vissza

Vágólapra másolva!
2021.02.02. 10:32
null
Egy év és két térdműtét után lép újra pályára (Fotó: AFP)
Roger Federer korábbi világelső teniszező a március 8-án kezdődő dohai tornán tér vissza a két térdműtéte miatti több mint egyéves kihagyását követően – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

„Egy kisebb tornán szeretnék visszatérni, amelyen kevesebb figyelem összpontosul rám és kevesebb a stressz” – közölte kedden a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes svájci játékos.

Federer nem játszott tétmérkőzést azóta, hogy tavaly januárban kikapott Novak Djokovicstól az ausztrál nyílt bajnokság elődöntőjében. Októberben még úgy nyilatkozott, hogy fájdalommentesen tréningezik, és Melbourne-ben tervezi a visszatérését, ám december végén bejelentette, hogy mégsem indul a februárra halasztott Australian Openen.

A svájci közmédiának (SRF) adott keddi interjúban úgy fogalmazott, túlságosan korai lett volna visszatérnie a jövő héten kezdődő melbourne-i Grand Slam-tornán, de még mindig éhes a sikerre, ezért nagyon készül a wimbledoni tornára, az amerikai nyílt bajnokságra és a tokiói olimpiára.

„Újra nagy győzelmeket szeretnék ünnepelni, és kész vagyok megtenni a hosszú, nehéz utat ennek érdekében. Továbbra is imádok teniszezni, ezért az elmúlt hónapokban sok energiát fektettem a rehabilitációba” – mondta a 39 éves Federer.

Hozzáfűzte: azt gondolta, hogy a felépülése alatt nem igazán követi majd a sportág eseményeit, inkább a gyermekeivel és a rehabilitációjával lesz elfoglalva, ezért ő maga is meglepődött, hogy folyamatosan figyelte az eredményeket és nézte a meccseket.

Legfrissebb hírek

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
16 órája

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00
Ezek is érdekelhetik