Aus. Open: vége a karanténnak, Gasquet étterembe megy

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 13:57
null
Richard Gasquet végre beülhet egy étterembe (Fotó: AFP)
Péntektől véget ér a kötelező kéthetes karantén az ausztrál nemzetközi bajnokságra érkezett teniszezők számára.

 

A mintegy 960 játékos, edző és kísérő három melbourne-i hotelben töltötte az elmúlt 14 napot, és helyi idő szerint pénteken 18 órától kezdték el kiengedni őket. A „felszabadítási” folyamat vasárnapig tart attól függően, hogy az érintettek melyik napon szálltak le Ausztráliában.

A játékosok érkezésük óta napi öt órára edzhettek, az a 72 balszerencsés viszont, aki fertőzött személlyel utazott egy repülőgépen, még ennyi időre sem hagyhatta el a szobáját. Mostantól viszont valamennyien szabadon mozoghatnak a városban és a környéken. A világranglistán 48. Richard Gasquet-t az elsők között engedték ki, és nem sokat gondolkodott a „kinti” programon:

„Franciaországban minden étterem zárva van, úgyhogy örülök, hogy itt vagyok, és be is ülök valahová vacsorázni” – jelentette ki a Davis-kupa-győztes játékos.

A világranglistán 92. Balázs Attila ugyancsak örömmel számolt be a megváltozott körülményekről közösségi oldalán:

„Végre szabadok vagyunk! Letelt a két hét, és elhagyhattuk a karanténhotelt – írta posztjában, majd rátért a bezártságban töltött időszakra. – Jól sikerült a felkészülés, úgy gondolom, minden napból kihoztuk a maximumot, és izgatottan várom a következő napok, hetek történéseit. Holnap minden játékosnak pihenőnapja van, majd csak hétvégén lehet edzeni, hétfőn pedig már indul is a melbourne-i 250-es ATP-torna. Utoljára Bécsben játszottam éles meccset, így kimondottan jól fog jönni nekem ez az előverseny” – tette hozzá.

A pozitív tesztet szolgáltató öt résztvevőre azonban további „szobafogság” vár egy erre a célra elkülönített hotelben.

A szigorú járványügyi előírások eddig kifizetődtek Ausztráliában: Új-Dél-Wales államban 11, az Australian Opennek otthont adó Victoriában pedig 22 napja nem találtak új fertőzöttet. Az országban tavaly március óta mindössze 22 ezren adtak pozitív tesztet, és 909-en hunytak el a betegségben.

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
10 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
20 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
20 órája

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik