Tenisz: tornaigazgató lett Richter Attila Kazahsztánban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 19:42
null
Richter Attila (Fotó: Nemzeti Sport, 2019)
A nur-szultani torna igazgatójaként dolgozik a férfi versenysorozatot szervező ATP-nek Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) volt főtitkára – írja az MTI.

 

Az ATP a koronavírus-járvány miatt, első alkalommal hívta életre 275 ezer dollár összdíjazással a fedett pályás kazahsztáni tornát, amely október 26-án kezdődik az ország fővárosában.

„Minden mérkőzés elérhető lesz online felületen, nemzetközi partnerünk, az IMG a világ valamennyi fontos térségében közvetít majd. Az előkészületek rendben haladnak, nagyszerű eseményre készülünk” – idézi az MTI Richter Attila szavait a dknews.kz kazah gazdasági lap néhány nappal ezelőtti cikke alapján.

Az MTSZ nyáron megválasztott vezetősége augusztusban közölte, hogy Lázár János, az új elnök büntető feljelentést tesz Richter Attila ellen. A volt főtitkár jogi képviselője útján jelezte: áll minden vizsgálat elébe. Az ügy részleteiről ide kattintva olvashat!

(MTI)

Legfrissebb hírek

Roland Garros: hozta a papírformát Marozsán, Alcarazzal játszhat a második körben

Tenisz
2025.05.25. 18:59

Rubljov megszerezte a 350. győzelmét, döntőt játszhat Hamburgban

Tenisz
2025.05.23. 20:33

Fucsovics simán kikapott Djokovicstól a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.21. 19:44

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.21. 18:32

Egy szoros és egy sima szett, Alcaraz lett a római tenisztorna bajnoka

Tenisz
2025.05.18. 19:17

Marozsán és Fucsovics is indul a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.17. 10:18

Sinner veretlenségi sorozata 24 meccsesre nőtt

Tenisz
2025.05.13. 22:18

Piros Zsombor Tuniszban, Bondár Anna Parmában jutott tovább

Tenisz
2025.05.13. 19:29
Ezek is érdekelhetik