Tenisz: Djokovics meggyógyult, már nem koronavírusos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.02. 14:29
null
Novak Djokovics meggyógyult, már nem koronavírusos (Fotó: AFP)
A világelső Novak Djokovicsnak és feleségének is negatív lett a legutóbbi koronavírustesztje.

A szerb teniszező kommunikációs csapata csütörtökön közleményben jelentette be, hogy mindkettőjüket Belgrádban ellenőrizték, ahol azt követően vonultak karanténba, hogy 10 napja kiderült, elkapták a vírust. Egyúttal azt is közölték, hogy a játékosnak és a nejének sem voltak tünetei.

Djokovics az általa szervezett Adria Tour zárai (Zadar) versenyén kapta el a koronavírust, csakúgy, mint a bolgár Grigor Dimitrov, a horvát Borna Coric és a szerb Viktor Troicki. A teniszezők és Djokovics felesége mellett a szerb játékos edzője, Goran Ivanisevic, erőnléti edzője, Marko Paniki, továbbá Dimitrov trénere, Christian Groh is fertőzött lett. A sorozatot és annak szervezőit sok bírálat érte amiatt, hogy nem tartották be a higiéniai előírásokat, ráadásul nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen gondtalanul együtt ünneplő játékosokat látni.

A szervezők már múlt héten bejelentették: az Adria Tour további eseményeit nem rendezik meg. A belgrádi és zárai meccsek után a mezőny Banja Lukában és Szarajevóban is pályára lépett volna, de ezeket az állomásokat törölték.

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
8 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik