Tenisz: Nadaltól McEnroe-ig – a legjobb balkezes játékosok

Rafael Nadal
A spanyol szupersztár a tenisztörténelem vitathatatlanul legjobb és legsikeresebb balkezes játékosa (és az sem lehetetlen, hogy egyszer majd a balkezes jelző nélkül is igaz lesz az állítás), ám hogy mekkora a sportban elért teljesítményének valódi értéke, azt abból tudjuk a legjobban megállapítani, ahogy aláír. Mert azt jobb kézzel szokta. És nem, Nadal nem kétkezes, hanem eredendően jobb, akit csak a teniszütő, pontosabban a játéka kiszámíthatatlanná tétele tett balkezessé – mindez nagybátyja és első edzője, Toni Nadal előrelátó zsenialitását dicséri. A magát a legjobban salakon érző, ám a másik két borítással is baráti, mondhatni puszipajtási viszonyt ápoló 34 éves mallorcai csak a Roland Garros „vörös szőnyegén” 12-szer csókolózhatott a Grand Slam-trófeával, de Wimbledonban is nyert kétszer, a US Openen négyszer, Melbourne-ben pedig 2009-ben. De van még 990 megnyert meccse, további 66 ATP-tornagyőzelme, olimpiai bajnoki címe és világrekordot jelentő öt Davis-kupa-győzelme. Ami egyedüliként hiányzik a pörgetett tenyeresek legnagyobb mesterének trófeaszobájából, az a világbajnoki cím, és látva a koronavírus miatti teniszapályt, még csak azt sem mernénk jó szívvel írni, hogy valamikor biztosan azt is megszerzi.

Jimmy Connors
Nincs annyi Grand Slam-győzelme, mint Rafael Nadalnak, de hát annyi Roger Federeren kívül senkinek sincs a férfiak között (Novak Djokovics 17-tel áll a tornasor harmadik helyén), viszont az összes tornagyőzelem számában Jimmy Connors viszi a prímet a nyílt éra bevezetése óta. A fénykorában megszakítás nélkül 160 héten keresztül a világranglista élén álló amerikai balkezes bombázó 109 ATP-viadal végén kapott trófeát, csekket, olykor virágot. A 109 közül az öt US Open-elsőség és a két wimbledoni korona emelkedik ki, de Connors nyerni tudott az Australian Openen is (1974), van vb-címe és Davis-kupa-sikerből kivett jelentős része is. És hogy mekkora szó az a 109 egyéni siker? Hát akkora, hogy a korszakos Roger Federer is „csak” 103-nál jár. Száz fölé meg rajtuk kívül nem is ért még senki. Nadalnak 15, Djokovicsnak 21 hiányzik a „háromjegyűséghez”.

John McEnroe
Éles nyelv, még élesebb bal kéz: a sokszor kiszámíthatatlan, valamivel többször hisztis, de még taplóként is imádnivaló amerikai játékos volt talán az első igazi nagy közönségkedvenc az akkor még sokkal inkább fehér sport világában. Az olykor öntörvényű, olykor forradalmár, olykor szimplán csak faragatlan, viszont 10-ből kilencszer szórakoztató McEnroe egyetlen dolgot vett mindig halálosan komolyan: a játékot. Nyilván ennek és a születéskor kapott adottságainak köszönhette, hogy eljutott a csúcsig. Ez az ő esetében konkrétan hét Grand Slam-sikert jelent egyesben, 1079 győztes mérkőzést, további hetven rangos és fontos tornasikert, és 170 élen töltött hetet a világranglistán. McEnroe, aki egyszer félig viccesen azt mondta, hogy az a legnagyobb erőssége a teniszpályán, hogy nincs gyengesége, 1994-ben, 16 év profi szezon után tette a sarokba az ütőjét. Illetve dehogy tette, csak onnantól kizárólag párosban lépett pályára.

Rod Laver
A tenisztörténelem élő klasszikusa is javarészt a bal kezének köszönhette hírnevét, az eredményeit és hogy a mai napig Mr. Grand Slamként emlegesse őt a társadalom teniszre fogékony része. Főként, mert a balján kívül szükség volt az eszére is meg az otthonról hozott eleganciára, precizitásra és könnyedségre. A 82 évesen még ma is köztünk lévő Laver renoméjáról elég talán csak annyit: lassan negyven éve tagja a tenisz Hírességek csarnokának, hazájában, Ausztráliában többek között a melbourne-i centerpálya viseli a nevét, sőt 2017 óta Laver-kupa néven fut az Európa vs. a világ többi része közötti háromnapos csapatverseny is. Tizenegyszer nyert Grand Slam-tornát, az elsőt 1960-ban, az utolsót 1969-ben, viszont az időbeli elosztásban egyedülállót nyújtott: máig ő az egyetlen ugyanis a világon, aki kétszer is képes volt egy naptári éven belül behúzni mind a négy nagy torna trófeáját – 1962-ben és 1969-ben. 1979-ben, 41 esztendősen akasztotta szögre a „raketet”.

Guillermo Vilas
Az ATP-világranglistát, azt a rangsort, amelyen ma is sorrendbe állítják a teniszezőket az elmúlt 52 hétben nyújtott teljesítményük alapján, nem vezette, mert nem vezethette Rod Laver, a korábban érvényben lévő számítás szerint viszont volt a világ aktuálisan legjobb teniszezője. Akárcsak az itt már méltatott Connors, McEnroe, Nadal balkezes trojka valamennyi tagja, ám Vilas soha, neki a második hely az egyéni rekordja. Más összevetésben viszont máig utolérhetetlen a most 67 esztendős balkezes dél-amerikai: 1977-ben összesen 46 mérkőzést nyert meg megszakítás nélkül, aminél máig nem született hosszabb széria, vagyis Vilasé a leghosszabb győzelmi sorozat rekordja. Az argentin amúgy abban az évben nyerte meg első, majd második Grand Slam-tornáját is (Párizsban és New Yorkban), amit 1978-ban és 1979-ben két Australian Open-elsőség tett teljessé.

Goran Ivanisevic
Tündérmesét balkezesek is írhatnak, sőt nekik állnak igazán jól a lehetetlen és képtelen történetek. Mint Goran Ivanisevicnek, akiről már mindenki elkönyvelte, hogy ő lesz az a horvát szerva-röpte játékos, aki nagy tornagyőzelem nélkül vonul vissza, noha – játékstílusa fő terepén, Wimbledonban – korábban háromszor is döntőt játszott. És ha valamikor, hát pont nem 2001-ben látszott megváltozni a dolog. Az ekkor már 30 esztendős balkezes adogatókirály nem fért be a világranglista legjobb 120 versenyzője közé, hogy egyáltalán ott lehetett a brit fővárosban, az érdemeit elismerő szervezők szabadkártyáján múlt. És láss csodát, a leírt, talán már igazán magában sem bízó Ivanisevic bemasírozott a fináléba, ahol gyilkos ötjátszmás partiban, döntő szett 9:7-re verte az egyébként végtelenül szimpatikus ausztrál Patrick Raftert. A 193 centis óriás ezzel megnyerte élete egyetlen Grand Slam-tornáját, és a sporttörténelem első szabadkártyás wimbledoni bajnoka lett. Nem rossz egy balkezestől...

Petr Korda
Nadal, Ivanisevic és Connors két kézzel, Laver, McEnroe és Vilas egy kézzel ütötte a fonákot az eddig felsorolt balkezes kiválóságok közül. Ideje elmozdulni a döntetlen állásról, amit a cseh Petr Kordára bízunk: az 1998-as Australian Open győztese az egykezes fonákosok táborát növeli. Korda egyébként azt a döntőt egy másik balkezes (a fonákot egyébként két kézzel megütő) chilei Marcelo Riosszal vívta, de a különleges párharcot bántóan könnyedén, három egyforma 6:2-es szettet megnyerve abszolválta. Kordának, noha 1992-ben döntőt játszott Párizsban, 1993-ban pedig megnyerte a csak a kilencvenes években létező Grand Slam-kupát (a négy nagy tornán nyújtott teljesítménnyel lehetett kvalifikálni a 16-os döntőbe), ez élete legnagyobb, egyszersmind legutolsó sikere is: februárban feljött a világranglistán a második helyre, aztán a nyáron megbukott a doppingvizsgálaton. Egy évre meszelték el, ám miután annak letelte után szinte azonnal kiesett a wimbledoni selejtezőben, elkerülve a későbbi fonák helyzeteket, inkább visszavonult.