Tenisz: Djokovics kiesett, de nem ezért pityeregte el magát – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 19:35
null
Novak Djokovics megverte Alexander Zverevet, de így sem jutott be a döntőbe (Fotó: AFP)
Könnyek között, négyezer szurkoló előtt búcsúzott a világelső Novak Djokovics az általa indított tenisztorna-sorozat első állomásán.

Az Adria Tour elnevezésű körverseny nyitó felvonásán a 33 éves szerb sztár saját belgrádi teniszkomplexumában ugyan 4:0, 1:4, 4:2-re legyőzte a német Alexander Zverevet, de így is kiesett, ugyanakkor honfitársa, Filip Krajinovics ennek az eredménynek köszönhetően döntőbe jutott.

„Nem azért sírok, mert kiestem, hanem tele vagyok érzelmekkel, amelyek a gyerekkoromra emlékeztetnek. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez létrejöjjön. A legfontosabb, hogy az egyik hazai játékosunk ott van a döntőben” – mondta meghatódottan Djokovics.

Krajnovics a fináléban a másik csoport győztesével, az osztrák Dominic Thiemmel találkozott, aki 4:3 (7–2), 2:4, 4:2-re legyőzte szerb riválisát, így megnyerte az Adria Tour első állomását. A mérkőzések két nyert szettig, a játszmák négy nyert játékig tartottak.

A profi tenisz a férfiak és a nők mezőnyében is március óta szünetel, és július végéig biztosan nem rendeznek tornákat. Az idén 18/0-s győzelmi meccsmérleggel büszkélkedő Djokovics a járvány miatti kényszerszünetben döntött úgy, hogy jótékonysági versenyt rendez, a következő állomás Zárában (Zadar) lesz, azonban a harmadik, montenegrói viadalt törölték, így a sorozat július 3-án és 4-én a bosnyák Banja Lukában zárul.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
14 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
23 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik