Tenisz: elkerülhetetlen lesz a wimbledoni torna elhalasztása

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 17:13
null
Novak Djokovics (balra) és Simona Halep a férfi és a női egyes címvédője (Fotó: AFP)
Rendkívüli ülések sorozatán próbálják eldönteni a szervezők, hogy mi legyen az idei Wimbledon sorsa, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a második világháború óta először fordulhat elő, hogy egy évben wimbledoni teniszbajnokság nélkül maradnak a sportág rajongói.

 

Az eredeti elképzelések szerint az idei füves pályás Grand Slam-tornát június 29-én kezdik, s két hétig tart, ám egyre valószínűbb, hogy csak feltételes módban beszélhetünk róla, mert a koronavírus-járvány miatt el kell halasztani a versenyt – legalábbis erről számolt be a BBC.

A brit közszolgálati adó honlapja szerint a wimbledoni versenyt szervező All England Lawn Tennis & Croquet Club rendkívüli válságértekezleteket sorát tartja ezekben a napokban, s 48 órán belül kiderülhet, hogy elhalasztják a tornát.

A halasztással a fő probléma, hogy nem igazán van már szabad hely a versenynaptárban. Korábban ugyanis a Roland Garrost tolták négy hónappal későbbre, így az eredetileg május utolsó és június első hetében sorra kerülő tornát szeptember végén és október elején rendezik meg.

Ha e mellé még odatesszük, hogy a férfi és női teniszszövetségek, az ATP és a WTA is közölte korábban, hogy az eredetileg május 2-ig tervezett teljes törlést kiterjesztik június 7-ig, azaz a nemzetközi teniszélet csak alig három héttel a wimbledoni torna előtt indulna újra, nem biztos, hogy jutna elég idő a játékosok megfelelő formába lendüléséhez.

Ott van még a hagyományosan az év utolsó GS-tornájának számító US Open, amelyet idén augusztus 26. és szeptember 8. között rendeznek meg New Yorkban – elméletileg, hiszen egyelőre lehetetlen megmondani, hogy a koronavírus-járvány amerikai gócpontjának számító metropolisban milyen állapotok lesznek közel fél év múlva.

Egyelőre New Yorkban csak annyi a biztos, hogy a US Opennek otthont adó Billie Jean King Nemzeti Teniszközpontban jelenleg ideiglenes kórházat alakítanak ki a fertőzöttek számára, vagyis egyelőre ott sem szól túl sok minden a teniszről.

„Mindent egybevetve, szerintem a várt döntés az idei torna halasztása lenne. Elkerülhetetlennek tartom, mert nagyon nehéz lenne a későbbiekben helyet találni a versenynek. Ráadásul, ahogy megyünk bele az őszbe, egyre korábban megy le a nap, egyre kevesebbet lehet naponta természetes fénynél játszani, szóval akkor már magát a napi menetrendet sem lenne egyszerű összeállítani″ – idézte a BBCJamie Murrayt, aki vegyes párosban kétszer nyert tornát Wimbledonban.

Legfrissebb hírek

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
10 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
10 órája

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
13 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
21 órája

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Fucsovics két szettig felvette a versenyt Sheltonnal, de búcsúzott Wimbledontól

Tenisz
2025.07.05. 21:00

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40
Ezek is érdekelhetik