Tenisz: a Roland Garrost elhalasztották, új időpontja ütközik a Laver-kupával

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 10:11
A US Open és a Laver-kupa szervezői abban reménykednek, hogy mindkét tenisztorna az eredeti dátumok szerint lesz megrendezve 2020-ban. A Roland Garrost májusról szeptemberre halasztották, ez azonban keresztezi a Laver-kupa időpontját.

Vasek Pospisil szerint néhány játékos meg volt lepődve, hiszen a halasztást nem beszélték meg sem a teniszezőkkel, sem az ATP-vel.

A halasztás azt jelenti, hogy a Roland Garros csupán egy héttel a US Open vége, azaz szeptember 13. után kezdődne. A US Open arra készül, hogy más időpontba rakja át a tornát, azonban kritizálta is a franciákat a nem megfelelő kommunikáció miatt.

„Egy ilyen nagy és fontos eseménynél tudjuk, hogy nem szabad felelőtlenül döntenünk, éppen ezért a USTA az összes Grand Slam-torna, a WTA, az ATP, az ITF és a Laver-kupa szervezőivel is kommunikált egy új dátumról” – írja Twitter-bejegyzésében a US Open.


 

A Laver-kupa szeptember 25–27-ig tartana Bostonban, s már most elkelt rá az összes jegy. Ezek a dátumok kereszteznék egymást a Roland Garros esetében – amely szeptember 20-án indulna, és október 4-ig tartana –, s olyan játékosokban okozna frusztrációt, mint Rafael Nadal, Roger Federer vagy Alexander Zverev.

Legfrissebb hírek

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
6 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

A Babosékat kiejtő kanadai, új-zélandi kettős nyerte meg a női párost a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 20:28

Szabalenka és Anisimova játssza a női döntőt a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 08:13
Ezek is érdekelhetik