Davis-kupa: hazudott az elnök, távozik a chilei kapitány

Vágólapra másolva!
2020.03.03. 13:55
null
Rios nem ment el Stockholba (Fotó: AFP)
Alig néhány nappal a Svédország elleni Davis-kupa-mérkőzés előtt távozott a chilei csapat szövetségi kapitánya, a korábbi világelső teniszező, Marcelo Rios, miután a hivatalos források szerint összekülönbözött a szövetségi elnökkel. Azonban korábbi világelső a La Tercera című lapnak eljuttatott egy rögzített beszélgetést, amelyen Sergio Elias azt magyarázza neki, hogy anyagi okokból nem tudja az utaztatását vállalni a szövetség, ám Rios szerint ez hazugság.

A felvétel tanúsága szerint Riosnak arról magyarázott Elias, hogy a válogatott éljátékosa, a világranglistán jelenleg 19. helyen álló Cristián Garín a korábbinál jóval magasabb fellépti díjat követel a svédországi szerepléséért, ezért a szövetségnek nincs pénze Rios utaztatására.

„Ez messzemenőkig nem igaz. Egyfelől azért nem, mert beszéltem Garínnal, aki elmondta, nem kért több pénzt. Sőt, nagyon meglepődött, hogy az elnök ezt mondta nekem, s a többiek sem tudtak ilyesmiről vagy arról, hogy anyagi nehézségei lennének a szövetségnek, úgyhogy rájöttem, hogy nem vagyok nélkülözhetetlen. Szóval, ha nem kellek, akkor nem megyek Stockholmba, s nem leszek ott a csapattal. Először még arra gondoltam, hogy nem szeretem, hogy az elnök egy ilyen kész helyzet elé állított, igazán tárgyalhattunk volna a dolgokról. Például, álltam volna a saját költségeimet, s ha továbbjutunk a madridi döntőbe, akkor elszámolunk. De tárgyalás helyett kész helyzet elé lettem állítva, aztán jött a beszélgetés Garínnal” – számolt be a történtekről Marcelo Rios a lapnak.

A sérülése miatt az aktív játéktól 29 évesen, 2004-ben visszavonult kiválóság – aki a mai napig az egyetlen olyan férfi teniszező, aki úgy vezette a férfi világranglistát, hogy pályafutása során egyetlen Grand Slam-tornát sem tudott megnyerni – helyére korábbi segítője, az athéni olimpián egyesben és párosban is bajnoki címet nyerő Nicolás Massú lépett, így ő irányítja a csapatot Stockholmban.

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
Tegnap, 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik