Aus. Open: a szennyezett levegő okozott rohamot – videó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.01.14. 09:50
null
A Rod Laver Arena mögött is látható: nem tiszta a levegő Melbourne-ben (Fotó: AFP)
Immár a sportvilágra is hatással van a hosszú ideje nem csillapodó ausztrál bozóttűz. Az Australian Open női teniszversenyének selejtezőjén induló Dalila Jakupovic mérkőzés közben kapott köhögőrohamot.

 

Jakupovic rohamát a füst miatt kialakuló rossz levegő okozta – a svájci Stefanie Vögele elleni mérkőzés közben, 4:6; 6:5-ös állásnál a földre rogyott, később jelezte, nem tudja folytani a mérkőzést. A szlovén játékos elárulta, korábban sosem volt semmilyen légzési problémája, ahogyan asztmája sem.

„Nagyon megijedtem, azt hittem, össze fogok esni. Ezért rogytam a földre, még a sétára is képtelen voltam” – olvashatók Jakupovic szavai a The Guardianen.

Melbourne Kooyong nevű kerületében a korábbi világelső, Marija Sarapova mérkőzése is félbeszakadt. Az orosz teniszező Laura Siegemunddal játszott, ám a második szettben véget vetettek a találkozónak. Természetesen itt is a levegő gyatra minősége miatt döntöttek az idő előtti befejezés mellett.

A 25 éves ukrán, Elina Szvitolina a Twitteren háborgott a veszélyes légszennyezettség miatt.

„Miért kell addig várnunk, amíg valami rossz történik éles helyzetben?”
– írta a játékos.

A globális levegőminőségi adatokat összesítő IQ Air Quality Visual adatai szerint Ausztrália második legnagyobb városában a legrosszabb a levegő minősége az egész világon a bozóttüzek miatt keletkező füst és por okán. Melbourne-ben sorozatban második nap nyilvánították veszélyesnek a város levegőjét. A hatóságok ezért felszólították a lakókat, hogy ne hagyják el otthonaikat, vigyék zárt helyre az állataikat, és csukják be az ablakokat.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi miatt, de Fucsovics Márton is feladta keddi mérkőzését Ausztráliában.

Korábban arról is szó volt, hogy a tűzvész miatt fedett pályán játsszák le az Australian Open mérkőzéseit. A torna január 20-tól február 2-ig tart.

ESPN Australia & NZ on Twitter

Awful scenes in Melbourne. Dalila Jakupovic has abandoned her #AusOpen qualifying match after suffering a coughing fit while playing in thick smoke caused by the #AustralianFires. https://t.co/WAJv6TzTjW

Elina Svitolina on Twitter

Why do we need to wait for something bad to happen to do an action #Melbourne





 

Legfrissebb hírek

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
2025.05.23. 11:11
Ezek is érdekelhetik