Fed-kupa: a Papp László Sportarénában lesz a döntő torna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 11:21
A Papp László Sportarénában rendezik jövő áprilisban a női tenisz Fed-kupa döntőjét.

A Magyar Teniszszövetség keddi sajtóközleménye szerint a szervezet a kormányzattal karöltve már elkezdte a finálé előkészítését, melynek nemcsak jövőre, hanem 2021-ben és 2022-ben is Budapest lesz a házigazdája.

„A szervezési munkákkal jól haladunk, folyamatosak a szakmai egyeztetések a Nemzeti Sportügynökség kollégáival, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy a nemzetközi női tenisz igazi ünnepének adjon otthont Budapest jövő tavasszal – mondta Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára, a Fed-kupa-döntő versenyigazgatója. – Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar Fed-kupa-csapat számára is nagy lökést jelenthet, hogy a rendezésnek köszönhetően alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival, remélhetőleg a legerősebb összeállításában” – tette hozzá a szövetség főtitkára.

A hírlevélből kiderül, hogy a döntő sorsolását február 11-én tartják a Szépművészeti Múzeumban, Billie Jean King, a Fed-kupa nemzetközi nagykövete, a történelem egyik legjobb női teniszezője részvételével.

Az újjászervezett Fed-kupa selejtezőit február 7-8-án vívják, és a nyolc győztes csatlakozik az április 14. és 19. közötti, 12 csapatos finálé biztos résztvevőihez: a házigazda magyarokhoz, az idén döntős ausztrálokhoz és franciákhoz, valamint a szabadkártyás csehekhez.

Az összdíjazás 12 plusz 6 millió dollár: előbbiből a játékosok, utóbbiból a szövetségek részesülnek.

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik