Tenisz: januártól Andrea Gaudenzi lesz az ATP elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 10:33
A volt profi játékost, Andrea Gaudenzit nevezték ki a férfiteniszezők versenyeit szervező ATP elnökévé. A 46 éves olasz szakember megbízatása januártól négy évre szól.

Gaudenzi három tornát nyert pályafutása során, legjobbjaként – 1995-ben – 18. volt a világranglistán. Eddig Chris Kermode állt a szervezet élén, ő márciusban jelezte, hogy az év végén távozik.

„Az ATP nagyon sok szempontból központi szerepet játszott az életemben, nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam ezt a lehetőséget” – idézte az ATP honlapja Gaudenzit.

„Nem kérdéses, hogy a férfi profi tenisz története egyik legizgalmasabb időszakát éli, én pedig nagyon várom, hogy lássam a körverseny jövőbeli új irányait, amelyek a sportág globális sikerére és népszerűségére építenek.”

Gaudenzit, aki eddig a szervezet médiabizottságában tevékenykedett és nagy szerepet vállalt a közvetítések átszervezésében, egyhangúlag választotta elnökké az ATP igazgatótanácsa.

A játékosok tanácsának elnöke, a világelső Novak Djokovics üdvözölte Gaudenzi kinevezését.

„Korábbi játékosként tudja, hogy mire van szükségünk, visszavonulása után pedig az üzleti életben is sikeres volt. Minden képessége megvan ahhoz, hogy a körverseny vezetésében is sikeres legyen.Várom a játékosok és a sportág érdekében végzett közös munkát” – mondta róla a szerb teniszező.

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
Tegnap, 11:57

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00
Ezek is érdekelhetik