US Open: a tavalyi női döntő bírója „leiratkozott” a Williams nővérekről

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 22:19
null
A tavalyi döntő botrányos jelenetei idén nem ismétlődhetnek meg (Fotó: AFP)
A tavalyi botrány miatt a portugál Carlos Ramos nem lesz székbíró azokon a mérkőzésen, amelyeken Serena vagy Venus Williams játszik a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon.

 

„Az idei US Openre is a legjobb mérkőzésvezetőket választottuk ki, és valóban alkalmaztunk némi rugalmasságot is. Nem ez az első alkalom, hogy olyan döntést hozunk, ami jó a verseny, a játékosok, és a játékvezetők számára is” – idézi a BBC pénteki beszámolója Sören Friemelt, a torna főbíróját.

A női egyes tavalyi döntőjét botrányos jelenetek tarkították New Yorkban. A japán Oszaka Naomi elleni mérkőzést végül elveszítő Serena Williamst háromszor is figyelmeztette Carlos Ramos, először tiltott edzői tanácsadásért, majd az ütője összetöréséért, végül azért, mert megsértette őt. Az utóbbi két intés pontbüntetéssel, illetve egy játék elvesztésével is járt.

A reklamáló Williams hazugnak és tolvajnak nevezte a játékvezetőt, akivel nem fogott kezet, később pedig azt nehezményezte, hogy nem kap a férfi játékosokkal azonos bánásmódot, mert szerinte, ha egy férfi mondja ezt, nem büntették volna meg. A sportágon belül és kívül sokan támogatják a volt világelső amerikai teniszezőt, köztük a WTA is, tetteiért mégis 13 155 fontos (4.7 millió forintos) pénzbüntetést kapott.

Sören Friemel pénteken emlékeztetett: nem szokatlan, hogy egy székbírót nem küldenek bizonyos játékosok mérkőzéseire, de hangsúlyozta, hogy Ramos idén mindhárom eddigi Grand Slam-tornán bíráskodott, illetve szerepet kapott a Davis-kupában és a Fed-kupában is.

A nyolcadik helyen kiemelt Serena Williams a hozzá hasonlóan ugyancsak korábbi világelső orosz Marija Sarapovával, Venus Williams pedig a kínai Cseng Szaj-szajjal találkozik a főtábla első fordulójában. A testvérpár tagjai közül előbbi hatszor, utóbbi kétszer nyerte meg egyesben a US Opent.

Legfrissebb hírek

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Carlos Alcaraz: Ez volt életem legjobb tornája

Tenisz
2025.09.08. 07:47

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34
Ezek is érdekelhetik