US Open: Babos sikerrel vette a selejtező első fordulóját

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.08.21. 06:51
null
Babos Tímea sikerrel vette a 2019-es US Open selejtezőjének első fordulóját (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea három szettben búcsúztatta a japán Nara Kurumit, ezzel bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójába. A magyar teniszezőre a világranglista 152. helyén álló spanyol Lara Arruabarrena-Vecino vár a folytatásban.

 

A magyar női teniszezők közül legmagasabban jegyzett Babos rögvest egy brékkel kezdett, majd összességében rendkívül magabiztos játékkal 6:1-re nyerte meg az első játszmát. A folytatás kevésbé alakult jól, a második szettben a világranglista 181. helyén álló japán kétszer is elvette Babos adogatását, ezzel 6:4-re nyerte azt.

A harmadik játszmában 2:1-nél ismét brékelőnybe került Nara, de Babos a következő játékban visszabrékelte, s ez kulcsfontosságú volt a szett hátralévő részében. Babos a hatodik gémben ismét elvette a japán adogatását, 6:3-mal behúzta a szettet és vele a mérkőzést is.

Korábban Bondár Anna a hazai Hailey Baptiste ellen lépett pályára, aki az első szettben gyorsan elvette a világranglistán 198. magyar játékos adogatását, majd előnyét biztosan őrizte meg (6:3). A második szett még simábban alakult, a magyar teniszező 0:4-nél tudott játékot nyerni, ám felzárkózni nem volt esélye.

Stollár Fanny már hétfőn búcsúzott az év negyedik Grand Slam-viadalának kvalifikációjától.

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Babos Tímea–Nara Kurumi (japán) 6:1, 4:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen

Tenisz
1 órája

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
7 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

„Mindenképp pozitívan értékelem a szereplésemet” – Bondár Anna a két elveszített hamburgi döntő után

Tenisz
2025.07.21. 21:06

Bondár már 59. a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.07.21. 09:02

Nem sokon múlott, de Bondár párosban is elvesztette a döntőt

Tenisz
2025.07.20. 19:10

Elmaradt a címvédés, Bondár Anna kikapott a hamburgi döntőben

Tenisz
2025.07.20. 16:08
Ezek is érdekelhetik