Fed-kupa: elkészült a 2020-as női selejtező sorsolása

Vágólapra másolva!
2019.08.21. 15:25
Elkészült a 2020-as női tenisz Fed-kupa selejtezőjének sorsolása, a döntőt Budapesten rendezik.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) szerdán jelentette be, mely válogatottak csapnak össze a finálés szereplésért: a magyar főváros június végén nyerte el az átalakuló sorozat 2020-as, 2021-es és 2022-es fináléjának rendezési jogát.

A selejtezőkre február 7-8-án kerül sor, a nyolc győztes csatlakozik a jövő évi, április 14. és 19. közötti torna már biztos résztvevőihez: a házigazda magyarok mellett a sorozat idei döntőseihez, az ausztrálokhoz és a franciákhoz, valamint a szabadkártyás csehekhez.

A nyolc vesztes csapat a 2020-as Fed-kupa playoffkörében fog versenyezni, amelyet a finálé hetében tartanak. A selejtezők négy egyes és egy páros mérkőzésből állnak majd.

A 2020-as Fed Kupa selejtezőjének párosítása (a magyar szövetség tájékoztatása szerint):
Egyesült Államok–Lettország
Hollandia–Fehéroroszország
Románia–Oroszország
Brazília–Németország
Spanyolország–Japán
Svájc–Kanada
Belgium–Kazahsztán
Szlovákia–Nagy-Britannia

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
3 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
23 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33
Ezek is érdekelhetik