Tenisz: Fucsovicsnak túl nagy falat volt Thiem Hamburgban

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 17:53
null
Fucsovics Márton kikapott Dominic Thiemtől (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton két szettben (7:5, 6:1) kikapott az első kiemelt Dominic Thiemtől az 1.85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna 2. fordulójában.

 

Óriási küzdelemmel indult a találkozó, mind Fucsovics, mind pedig az első helyen kiemelt Thiem nagyot küzdött a saját adogatásainál, ám sokáig nem tudtak kifogni egymáson, így 6:5-ig fej fej mellett haladtak, amikor Fucsovics szerválhatott a szettben maradásért, de a legrosszabbkor rontott, és az osztrák 7:5-re megnyerte az első játszmát.

A második szettben érezhető is volt Fucsovicson az idegesség, Thiem egyből brékelte a magyart, aki a folytatásban egyre többet hibázott, és 18 perc után már 4:0-s hátrányban volt. A vége 6:1 lett, így Fucsovics Márton számára a második forduló jelentette a végállomást a hamburgi tenisztornán.

„Az első szett nagyon jó volt és a folytatásnak is megvannak a fontos tanulságai. Dominic jobb volt, gratulálok neki. Minél több meccset tudok ilyen ellenfelekkel játszani, annál gyorsabban fejlődhetek" – írta közösségi oldalán a világranglista 50. helyén álló Fucsovics, akinek a meccs után doppingvizsgálaton kellett részt vennie.

Fucsovics a második szett elején „húzott egy Kyrgiost”, s megcsinálta az ausztrál sokak által megkérdőjelezett, alulról ütött szerváját – aztán az adogatás után bocsánatot kért Thiemtől.

 

ATP 500-AS TORNA, HAMBURG (1 855 490 euró, salak)

2. FORDULÓ
Thiem (osztrák, 1.)–Fucsovics (magyar) 7:5, 6:1
Chardy (francia)–Gasquet (francia) 7:6 (7–5), 7:5
Rubljov (orosz)–Ruud (norvég) 3:6, 7:5, 6:3
Baszilasvili (grúz, 4.)–Londero (argentin) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
22 órája

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45
Ezek is érdekelhetik