Tenisz: Balázs Attila elveszítette a prostejovi döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 13:57
Balázs Attila két játszmában (6:2, 7:5) kikapott a spanyol Pablo Andújartól a prostejovi salakpályás challenger-tenisztorna döntőjében.

A magyar versenyző – aki 11. kiemeltként vett részt a csehországi viadalon – az első szettben a négy adogatójátékából hármat elveszített, míg a negyediket (időrendben a harmadikat) három bréklabdát hárítva tudta csak hozni, ilyen vérszegény szervajáték mellett pedig nem tudta megnehezíteni Andújar feladatát (6:2).

A második felvonásban Balázs hamar brékelőnybe került (2:0), ám utána sorozatban négy gémet is elveszített (2:4), majd egy 3:0-s szériával ismét az ő percei következtek (5:4). A magyar teniszező 5:4-nél fogadóként két szettlabdához jutott, ám innentől pontot sem nyert, így 7:5-re elveszítette ezt a felvonást is.

A találkozó 1 óra 44 percig tartott.

A prostejovi versenynek a világranglista 222. helyéről nekivágó Balázs jó szereplésének köszönhetően hétfőn ismét bekerül a legjobb 200 közé, míg Andújar (93.) várhatóan a 81. helyre lép előre.

ATP CHALLENGER, PROSTEJOV (92 040 euró, salak)
DÖNTŐ

Andújar (spanyol, 3.)–Balázs (magyar, 11.) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik