Tenisz: Stollár az amerikai Brengle ellen kezd Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.17. 17:18
A világranglistán 118. Stollár Fanny az amerikai Madison Brengle (97.), Bondár Anna (224.) pedig a román Sorana Cirstea (92.) ellen kezd a Hungarian Ladies Open női teniszverseny főtábláján.

A budapesti BOK-csarnokban vasárnap a selejtezőkkel elkezdődő, 250 ezer dollár összdíjazású WTA-torna főtáblájának sorsolása kapcsán megtartott délutáni sajtótájékoztatón Stollár Fanny elmondta: csuklósérülése után nincs még százszázalékos állapotban – ezért nem játszott a Fed-kupában sem – de hazai közönség előtt azért szeretné kihozni magából a maximumot.Stollár Fanny elmondta: csuklósérülése után nincs még százszázalékos állapotban – ezért nem játszott a Fed-kupában sem – de hazai közönség előtt azért szeretné kihozni magából a maximumot.

A 28 esztendős Brengle-ről – aki pályafutása legjobbjaként 35. helyen is állt a WTA rangsorában – annyit fűzött hozzá, hogy bár ismeri, hiszen általában mind a ketten ugyanazokon a tornákon indulnak, tétmeccsen eddig még nem találkoztak egymással.

„Mivel nagyon stabil játékos, ezért rá kell erőltetnem a saját játékomat, s fejben nagyon ott kell lennem” – jelentette ki Stollár.

A másik főtáblás magyar játékosnak, Bondár Annának valószínűleg még nehezebb dolga lesz, hiszen a szintén 28 éves Cirstea legjobbjaként 2013 augusztusában a 21. volt a WTA ranglistáján.

Stollár és Bondár mellett még három hazai teniszező, Gálfi Dalma, a friss fedett pályás magyar bajnok Arn Gréta és az Australian Opent junior női párosban megnyerő Nagy Adrienn indul a Hungarian Ladies Openen, utóbbi három szabadkártyával a selejtezőben kezdett.

A jövő vasárnapig tartó budapesti tornát idén már harmadik alkalommal rendezik meg a BOK-csarnokban. Tavaly egyéniben a belga Alison Van Uytvanck diadalmaskodott, a párost pedig Stollár Fanny nyerte meg a spanyol Georgina Garcia Perezzel az oldalán. A magyar játékos idén a brit Heather Watsonnal indul, akivel a verseny harmadik kiemelt párosát alkotják. A párosra szabadkártyát kapott a Bondár Anna, Gálfi Dalma és a Jani Réka, Cornelia Lister (svéd) kettős.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) a sportolókkal közösen folytatja jótékonysági akcióját, amelynek keretében idén a nagyberényi Dr. Fauszt Miklós Általános Iskolát fogja támogatni a verseny. Az akcióban az MTSZ elkészítteti négy magyar játékos kedvenc édességét, vagyis Bondár Anna csokis-málnás sajttortáját, Gálfi Dalma dupla csokis brownie-ját, Nagy Adrienn almás pitéjét és Stollár Fanny marcipános-csokis teniszlabdamuffinját. A szurkolók ezeket mind megvehetik, és megkóstolhatják a torna helyszínén, és a bevétel – valamint a jegyeladásból befolyó összeg egy része – a tanintézményhez kerül.

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
21 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik