Tenisz: két WTA-torna lehet az idén Budapesten!

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2019.02.19. 16:23
null
Simona Halep nyerte meg a legutóbbi WTA-tornát a Római Teniszakadémián, 2013-ban (Fotó: AFP)
Visszatérhet a női verseny a Római Teniszakadémiára, Babos Tímea jelezte az indulási szándékát – Márky Jenő jogtulajdonos szerint nincs ma nála boldogabb ember a világon.

A legfrissebb Magyar Közlönyben olvasható határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy 2019 és 2023 között a Hungarian Grand Prix WTA-tornára Magyarországon kerüljön sor – ez Márky Jenő jogtulajdonos eseménye, amit 1996 és 2013 között a Római Teniszakadémián rendeztek meg, ám aztán Bukarestbe költözött. Románia öt évre állami garanciát vállalt a viadalra, ez 2018-ban lejárt, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint pedig a jövőben a magyar kormány évi 900 ezer dollárt (nagyjából 250 millió forintot) biztosítana a „hazahozatalra”.

AZ MTSZ NEM REAGÁLT
Az ügyben természetesen megkerestük a Magyar Teniszszövetséget is, amely a BOK-csarnokban zajló WTA-verseny napi feladatai miatt későbbre ígért tájékoztatást.
Információink szerint a szövetség nem támogatja a salakpályás torna megrendezését, ám a kormányhatározat elkészülte előtt nem is keresték meg az MTSZ vezetőségét.

„Ma nincs nálam boldogabb ember a világon. Ez a verseny az én negyedik lányom, 36 éve dolgozom érte. Képzelje, az előbb telefonált Babos Tímea: gratulált, és jelezte az indulási szándékát – árulta el a Nemzeti Sport megkeresésére Márky Jenő. – A Római Teniszakadémia a WTA-versenyekre épült, 2007-től a legjobb negyven női torna között volt a világon, az elmúlt öt évben mégsem rendeztek semmit a helyszínen... A románok is szerették volna megtartani az eseményt, és sok ország érdeklődött a rendezés iránt, hiszen egyrészt a WTA egyre népszerűbb, a világon mindenhol közvetítik a mérkőzéseket, másrészt a Wimbledont követő héten van, ami kifejezetten kedvező, hiszen véget ér a füves pályás szezon, de a teniszezők még Európában maradnak. Az elmúlt öt hónapban sokan dolgoztak rendkívül keményen azért, hogy a viadal hazatérjen. Hálás vagyok nekik, amiért kiálltak ezért az ügyért, köszönöm a magyar kormánynak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy támogatja a verseny óbudai megrendezését.”

Márky hozzátette, a 900 ezer dollárt a rendezésre kapják, a Római Teniszakadémia fejlesztését saját forrásból oldják meg, és addig ad otthont az eseménynek, amíg nem épül fel a régóta várt Nemzeti Teniszcentrum.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
Tegnap, 0:12

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36

Babos Tímea: A sírból hoztam vissza saját magam...

Tenisz
2025.09.02. 10:32

Hihetetlenül izgalmas meccsen jutottak a legjobb nyolc közé Babosék

Tenisz
2025.09.01. 19:51

Babosék legyőzték az amerikai tinédzsereket, bejutottak a legjobb 16 közé a US Openen

Tenisz
2025.08.30. 18:55

Babos Tímea: Az idei legjobb meccsemet játszottam kemény pályán

Tenisz
2025.08.29. 11:05

Babosék fordítottak Krejcíkováék ellen, és győzelemmel kezdték a US Opent

Tenisz
2025.08.28. 22:47

Babosék nehéz ellenfelet kaptak a US Openen, Stollár volt párospartnerével néz majd farkasszemet

Tenisz
2025.08.28. 17:57
Ezek is érdekelhetik