Tenisz: Fucsovics Márton döntőbe jutott Szófiában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 15:32
null
Fucsovics Márton rendkívül szoros mérkőzést játszott (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton döntőbe jutott a szófiai kemény pályás tenisztornán, miután három játszmában legyőzte az olasz Matteo Berrettinit. A világranglista 47. helyén álló magyar 5:7, 7:5, 6:3-ra győzött az elődöntőben.

 

Az első szett jól indult Fucsovics számára, aki magabiztosan hozta saját adogatását a világranglistán hat hellyel mögötte álló, 53.Berrettini ellen (1:0). Egészen 5:5-ig egyik adogató sem engedte ki kezéből a saját játékát, így fej fej mellett haladtak. Fucsovicsnak épp 5:4-nél volt a legnagyobb esélye brékelni ellenfelét, de hiába volt két szettlabdája is, az olasz hárítani tudta ezeket (5:5). Berrettini – kihasználva Fucsovics pillanatnyi elbizonytalanodását – a következő játékban elvette a magyar adogatását (5:6), majd a szettet is behúzta (5:7).

A második játszmában Fucsovics ismét hozta az első adogatást (1:0), majd hasonlóan az első szettben látottakhoz, mindenki nyerte a saját adogatását, fogadóként viszont nem tudta meglepni a másikat. Egészen 6:5-ös Fucsovics-vezetésig, amikor a magyar teniszező az első szettlabdáját rögvest játszmagyőzelemre váltotta (7:5) a második szett első és egyetlen brékjét bemutatva.

Fucsovics a harmadik szettben is megnyert adogatással kezdett (1:0), majd rögvest brékelte a mérkőzés második felére kissé megfáradó Berrettinit (2:0). Végül az első meccslabdáját győzelemre is váltotta, 6:3-ra behúzva a játszmát, és 5:7, 7:5, 6:3-ra megnyerve a mérkőzést.

„Tudtam, hogy Berrettini jó formában van, ő verte Hacsanovot és Verdascót is – értékelt Fucsovics a Facebook-oldalán. – Az elejétől jól éreztem a labdát, jól ment a játék. Volt két játszmalabdám 5:4-nél, de amikor elment a szett, éreztem, ha sikerül rajta maradnom, gyűröm tovább, akkor lesz még esélyem. Fejben és fizikálisan is erős tudtam maradni és a döntő pillanatokban jól koncentráltam.”

Fucsovics a döntőben a verseny harmadik kiemeltjével, a világranglistán 16. orosz Danyiil Medvegyevvel találkozik, akivel szemben mindkét eddigi meccsét elveszítette: az elsőt még 2016-ban a szlovéniai Portorozban, a másodikat pedig tavaly a monte-carlói salakon.

ATP 250-ES TORNA, SZÓFIA (586 140 euró, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Fucsovics Márton–Matteo Berrettini (olasz) 5:7, 7:5, 6:3
Medvegyev (orosz, 3.)–Monfils (francia, 7.) 6:2, 6:4

ATP 250-ES TORNA, MONTPELLIER (586 140 euró, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Herbert (francia, 7.)–Berdych (cseh) 6:2, 7:5
Tsonga (francia)–Albot (moldovai) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik