Davis-kupa: Veselyvel jönnek Budapestre a csehek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.04. 13:46
A világranglistán 87. Jirí Veselyvel jön a cseh férfi teniszválogatott Budapestre a jövő hét végi Davis-kupa-osztályozóra.

A DK Twitter-oldalán kedden megjelent névsor szerint a csapatot a balkezes Vesely mellett Lukás Rosol (198.), Adam Pavlásek (210.) és Roman Jebavy (párosban 55.) alkotja. A korábbi top 10-es Tomás Berdych 33 évesen már nem vállalta a DK-szereplést. A csehek a második vonalnak számító euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdték az idényt – erre legutóbb 1981-ben volt példa –, és jövőre már ismét a világcsoportban indulnának.Vesely mellett Lukás Rosol (198.), Adam Pavlásek (210.) és Roman Jebavy (párosban 55.) alkotja. A korábbi top 10-es Tomás Berdych 33 évesen már nem vállalta a DK-szereplést. A csehek a második vonalnak számító euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdték az idényt – erre legutóbb 1981-ben volt példa –, és jövőre már ismét a világcsoportban indulnának.

A magyar szövetség (MTSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nemzetközi szövetség által megadott határidőre, azaz 16 órakor teszi közzé a csapatot. Az előjelek szerint hiányozni fog a Lurdy Ház parkolójában sorra kerülő párharcról Fucsovics Márton (41.), aki a közelmúltban vitába keveredett az MTSZ-szel.

Ami a két ország egymás elleni örökmérlegét illeti, a csehek 2–1-re vezetnek. Az első és harmadik csatát az ellenfél nyerte 1975-ben 4–1-re és 1996-ban 5–0-ra, az egyetlen magyar győzelem 1976-ban született Budapesten, Taróczy Balázs vezetésével.

A magyar csapat – amely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba – a februári nyolcaddöntőben 3–2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kell osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért.

A DK-osztályozónak ezúttal azonban nem lesz jelentős tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik