Davis-kupa: Murray kihagyja a britek következő párharcát

Vágólapra másolva!
2018.09.04. 15:00
A háromszoros GS-tornagyőztes teniszező, Andy Murray kihagyja a jövő hétvégi, Üzbegisztán elleni Davis Kupa-osztályozót.

A volt világelső kedden jelezte a brit szövetségnek, hogy a US Open után – ahol a második fordulóban búcsúzott – orvosai pihenőt írtak elő a számára, ezért párosban sem lép pályára szülővárosában, Glasgow-ban.

A 31 éves Murray a tavalyi szezon második felét csípősérülés miatt kihagyta, majd az év elején műtéten esett át, és idén még csak tíz mérkőzést játszott.

A DK-osztályozónak ezúttal nem lesz komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.

A magyar válogatott Csehországot fogadja a jövő hétvégi osztályozón, a helyszín a budapesti Lurdy Ház parkolójában kialakított ideiglenes stadion lesz.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik