Wimbledon: Babosnak legalább az elődöntőbe jutás kell a biztos világelsőséghez

Vágólapra másolva!
2018.07.07. 17:16
A második fordulóbeli sikert követő sajtótájékoztatón szóba került, hogy Babos Tímea csak akkor nem lesz világelső párosban Wimbledont követően, ha nem jut el a negyeddöntőig, miközben korábbi társa, a cseh Andrea Hlavácková Barbora Strycová oldalán megnyeri a versenyt.

A magyar teniszező meglepődött ezen, de azt mondta, szeretné, ha Kristina Mladenoviccsal ők győznének Wimbledonban, ezzel a saját kezében tartaná a világelsőség kérdését. Később Babos megkérdezte a női tornákat szervező WTA-t, valóban jó-e a számítás, mire vele azt közölték, hogy az elődöntőig kell jutnia a biztos világelsőséghez – csakhogy a magyar újságíróknak pénteken még mást mondtak az irodában.

A Nemzeti Sport szombaton is érdeklődött az ügyben, a WTA-nál pedig jelezték, a 11. legjobb eredménye (280 pont) még kiesik Babosnak a világranglistán Wimbledon után, így a negyeddöntőért járó 430 pont valójában csak 150 pluszt jelent, ez okozhatta a félreértést – lényeg a lényeg, ha Babos és Mladenovic a nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt is behúzza a szezon harmadik Grand Slam-tornáján, Hlavácková eredményétől függetlenül magyar világelső lesz.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
23 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik