Tenisz: jelentős változás előtt áll a Davis-kupa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.26. 17:27
null
Nagy változás előtt a Davis-kupa (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) tervei szerint 2019-től radikálisan megváltozik a Davis-kupa világcsoportjának lebonyolítása, s a teniszvilágkupa néven rendezendő egyhetes eseményen dől majd el a trófea sorsa.

 

David Haggerty ITF-elnök hétfői közleményében bejelentette, hogy 15 évre szóló, 3 milliárd dolláros szerződést kötöttek a Kosmos nevű cégcsoporttal. A megállapodás értelmében 2019-től kezdődően a Davis-kupa világcsoportjának mostani lebonyolítási módja (az egyik válogatott otthonában, négy egyéni és egy páros mérkőzésen dől el a továbbjutó sorsa) helyett novemberben egyhetes, nagyszabású finálét rendeznének 18 válogatott részvételével.

„Igazi teniszünnepet szeretnénk varázsolni a sorozatból. A tervezett esemény megrendezésére már most számos város jelentkezett. Nagyszerű lenne, ha a világ legjobb játékosai egy helyen képviselhetnék hazájukat minden szezon végén” – mondta Haggerty.

A Davis-kupa honlapján megjelent terv szerint az eseményen a tizenhat világcsoportos teniszválogatott mellett két további meghívott csapat vehetne részt a csoportküzdelmekben, melyet egyenes kieséses szakasz követne. Egy találkozón két egyes és egy páros mérkőzést vívnának, minden találkozó két nyert szettig tartana. A csoportküzdelmek után a negyeddöntőről lemaradó világcsoport-résztvevők a bennmaradásért játszanának ugyanott az I-es zónából kvalifikált, feljutásért küzdő csapatokkal.

Az alacsonyabb osztályú csoportokat nem érintené a változás.

A módosításról az ITF éves közgyűlésén szavaznak majd augusztusban, Orlandóban.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik