Australian Open: S. Williams és Kuznyecova játéka is kérdéses

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 10:31
Egyelőre kérdéses, hogy pályára lép-e a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon a női címvédő Serena Williams, aki szeptember elsején adott életet első gyermekének.

A 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes világsztár trénere, Patrick Mouratoglou elmondása szerint edzésben van, s 2018-ban készen áll majd a játékra, ám, hogy már januárban így lesz-e, az csak később derül ki.

„Edz és kezd formába lendülni. Meglátjuk, a teste hogyan reagál, s milyen szintre ér el a közeljövőben, aztán meghozzuk majd a döntést az Australian Openről” – mondta Mouratoglou, aki hamarosan csatlakozik Floridában készülő tanítványához.

Erősen kétséges egyelőre a világranglistán 12. orosz Szvetlana Kuznyecova melbourne-i játéka, ugyanis a 32 éves teniszező november elején esett át csuklóműtéten.

A karrierje során egyesben eddig két Grand Slam-viadalon győztes játékos – aki párosban éppen Melbourne-ben nyert kétszer – egyelőre azt sem tudja, mikor kezdheti újra az edzéseket, ezért úgy gondolja, nagyon valószínűtlen, hogy az év első GS-tornáján ott lesz majd a mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
8 órája

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11

Marozsán Fábián bejutott a negyeddöntőbe az almati tenisztornán

Tenisz
2025.10.15. 17:41
Ezek is érdekelhetik